Élet-Stílus

Kispál: hamarosan új lemezek és DVD

Mostanában keveset hallani a Kispál és a borzról, pedig a színfalak mögött nagy dolgok készülnek. Új lemez, DVD, és koncerthegyek várnak a rajongókra.

Lovasi András a FigyelőNet kérdésére elmondta, hogy a nyár szokás szerint koncertezéssel telik. E koncertdömping érdekessége, hogy augusztusban 5-6 alkalommal lesz ős-Kispál koncert is: e nosztalgia jellegű koncerteken az együttest az első idők „kemény magja” képviseli majd, Lovasi András, Kispál András és Brautigam Gábor. A trió egyes koncerteken Ózdi Rezsővel is kiegészül. Az eredeti felállás minden valószínűség szerint többek közt Szegeden, Pécsett, Mezőtúron és Békéscsabán lép majd színpadra.

A tervek szerint ősszel kezdik az új „csendesülős album” felvételeit, rajta néhány új számmal, illetve a koncertekre áthangszerelt régebbi dalok akusztikus verzióival. A lemez visszafogottnak, „halkacskának” ígérkezik, és megjelenését a több mint tízállomásos decemberi „csendesülős” koncertturné előttre tervezik. A turné helyszínei közt egyébként valószínűleg szerepelni fog két Művészetek Palotája-beli koncert is.

E hangversenyeken készülő felvételek a 20 éves évfordulóra megjelenő DVD koncertanyagának egy részét adják majd. A visszatekintő és összefoglaló jellegű DVD-n emellett megtalálhatóak lesznek az eddig megjelent Kispál-klipek és több koncertfelvétel is. Lovasi szerint a DVD régóta az együttes hiánycikkei közé tartozik.

A jövőre húszéves Kispál és a borz egy teljesen új számokat felvonultató lemez megjelentetését is tervezi a következő évben, amelynek anyaga folyamatosan formálódik a próbák során. Lovasi szerint, ha nagyon akarnák, akkor a felvett dalrészletekből és témákból, valamint Kispál András gitáros dalötleteiből pár hónap alatt összehozhatnának egy lemezt, ez azonban a tagok elfoglaltsága miatt 2007-re tolódik.

Lovasi a „szabadidő-együttesében”, a Kiscsillagban a Kispál és a borzban már megfordult zenészekkel játszik együtt. A banda tagjai az énekes mellett Brautigam Gábor, Ózdi Rezső és Leskovics Gábor.

A Kiscsillag Tövisházi Ambrus zenei produceri segédletével szeptemberben tervezi első nagylemeze megjelentetését. A közel húsz dal összeállítása folyamatosan formálódik, Lovasi szerint azonban az eredeti elképzelés mindig felborul egy-egy új szám kitalálásakor.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik