Élet-Stílus

Jazz-punk őrület a hajón

Május 17- én, búcsúturnéjának egyik állomásaként az angolszász jazz-punk legfontosabb képviselője, a Blurt teszi tiszteletét az A38 Hajón. Párosításként az este színpadra lép a műfaj jeles magyar képviselője, a Tudósok is.

A Blurt a majd harminc esztendővel ezelőtt, New Yorkban fogant. Első kislemezük (My Mother Was a Friend of the Enemy of the People) óta számtalan hanghordozón terjesztették az avantgarde, a jazz, a rock és persze a punk elemeit vegyítő muzsikájukat, nem egyszer játszottak már kis hazánkban is. Ezúttal a pályafutásukat összefoglaló válogatáslemez, a Let There Be Blurt! bemutató turnéján látogatnak hozzánk. E turné sajnálatos módon egyben búcsúturnéjuk is.


Az eredeti felállásból mára már csak a zenekarvezető szaxofonista, Ted Milton játszik a Blurtben, miután a gitáros Pete Creese 1984-ben, a dobos báty, Jake Milton pedig két évvel később adta át helyét az utódoknak. A tagcserék igazából persze nem vetették vissza a zenekart, hiszen az érkezők sosem voltak tehetségtelenebbek, vagy éppen kevésbé kísérletező kedvűek, mint a korábbi tagok, ráadásul Ted Milton folyamatos jelenléte is biztosíték a változó tartalom melletti állandó minőségre.

A korábbi bábjátékos, aki a mai napig számos performance-ban és színházi produkcióban vesz részt, jellegzetes, a hagyományostól elrugaszkodó szaxofonjátékával, az éneklés fogalmát meglehetősen szabadon értelmező előadói stílusával és dadaista szövegeivel páratlanul emblematikus figura.

A Tudósok a magyar underground és progresszív zene egyik legpatinásabb együttese, amely a költészet, zene és performance határmezsgyéin mozogva valósít meg egy tipikusan kelet-európai művészeti nyelvet sok humorral és öniróniával.

Az utóbbi években jó pár koncertet adtak külföldön is, New York-tól Londonon, Párizson, Berlinen át Gyergyószárhegyig és Szicíliáig kortárs zenei fesztiváltól avantgárd jazzklubon át különböző pubokig. Legutóbbi CD-jüket (I Live Sience, 2005) az orosz underground színtér első számú kiadója, a Bad Taste Records jelentette meg. Most bemutatásra kerülő lemezük, a The Best of Disco by Tudósok az A38-on készült és az A38 kiadásában jelenik meg. Páratlanul erős, a Tudósok legjobb hagyományait letisztult jazz-funkkal, a dadaista szociohorror szövegeket az őspunkkal ötvöző remek opus.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik