Élet-Stílus

Ismét a BMW erőforrása lett az Év motorja

A Nemzetközi Év Motorja Díj történetében sosem volt még példa arra, hogy egy erőforrás kétszer egymás után lett volna fődíjas.

2006-ban azonban a BMW V10-es, nagyteljesítményű motorja újból győzött a nemzetközi versenyen Stuttgartban – így döntött a mintegy 60 szakmai újságíróból álló zsűri. Sőt, az erőforrás elnyerte a legjobb teljesítményért járó “Best Performance Engine” kitüntetést is, illetve elvitte az első helyezést a 4000 köbcenti feletti kategóriában is – áll a BMW közleményében.

A BMW M mérnökei nemcsak az 507 lóerős V10-essel értek el jó eredményt: a 3.2 literes egysoros hathengeres, 343 lóerő leadására képes motor, 2006-ban sorozatban a hatodik alkalommal lett győztes a kategóriájában. Nincs még egy olyan erőforrás a verseny történetében, amelyiknek sikerült volna ez a különleges diadal – hangsúlyozza a közlemény.

A sort tovább folytatja a közlemény: a 272 lóerős variálható kétfokozatú turbófeltöltővel szerelt dízelmotor, amely a BMW 535d-t erősíti, első lett a 2.5-3.0 literesek kategóriájában, egyedüli dízelmotorként a versenyben. A második helyet szintén a bajor gyár, a majdnem minden sorozatába beépített háromliteres hathengeres benzinmotorja szerezte meg, amely modelltől függően 258 vagy 265 lóerő teljesítményre képes.

„Az 1999-ben életre hívott Nemzetközi Év Motorja Díj (International Engine of the Year) 61 tagú szűrijében a világ 29 országa képviselteti magát. Magyarország 2006-ban csatlakozott” – mondta Szécsényi Gábor, az Autó2 főszerkesztő-helyettese, a zsűri magyar tagja. „A megmérettetésen valamennyi olyan személyautó erőforrása indulhat, amelyet az adott év május 10-én legalább két országban forgalmaztak. A zsűritagok hengerűrtartalom kategóriánként pontozzák az általuk legjobbaknak tartott erőforrásokat (kategóriánként ötöt kiválasztva), úgy, hogy 25 pontot osztanak szét közöttük.”

A végeredményt a díj angol szervezőbizottsága hirdeti ki, az egyes döntnököktől beérkezett pontok összesítése alapján. A testület nyolc hengerűrtartalom kategóriában ad díjat, illetve a fenti pontozásos módszerrel külön megválasztja az év legjobb új motorját, valamint a leggazdaságosabb motort és a legjobb sportmotort. A nyolc hengerűrtartalom kategória győzteséből áll össze a tizenkettedik díjért, az abszolút első helyért – a Nemzetközi Év Motorja címért – indulók listája. Ezeket a zsűri külön pontozza, így alakul ki a végeredmény, és így talál gazdára végül összesen tizenkét díj.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik