Élet-Stílus

Átverés lehet a boszniai piramis

admin
admin

2006. 05. 11. 09:40

A régész társadalom jelentős része foglalkozott már a témával, és szinte kivétel nélkül elutasítják mind a felfedezést, mind a felfedezőt.

Mint arról korábban már beszámoltunk, hatalmas piramisokra utaló bizonyítékokra bukkantak egy bosnyák kisváros, Viszoko közelében. Mióta a hír szárnyra kelt a régész társadalom jelentős része foglalkozott már a témával, és szinte kivétel nélkül elutasítják mind a felfedezést, mind a felfedezőt, az Amerikában élő üzletembert, Semir Osmanagic-ot. Volt olyan tudós is, aki egy az egyben kijelentette, hogy az egész piramis história nem más, mint a tömegek átverése, Osmanagic azonban kitart állításai mellett.

A LiveScience-nek adott telefonos interjújában elmondta, az őt és felfedezését kritizálókból pusztán az irigység beszél, akik eddig a bosnyákokat egy primitív népnek tartották, majd hirtelen egy rendkívüli szerkezetre bukkantak hazájukban.

Osmanagic először 2005 áprilisában tett említést a különös dombokról, majd az előzetes ásatások során rejtélyes táblákat talált, amit egy a domb körzetére nem jellemző kőből alakítottak ki. További ásatásaival – melyek múlt hónapban vették kezdetüket – valamint újabb bejelentésével, mely szerint a boszniai dombok által rejtett piramisok sokkal nagyobbak, mint egyiptomi társaik újra a híradások középpontjába került.

Műholdfelvételeket, hőképelemzéseket és radarméréseket végeztek, melyek mind bizonyítják egy piramis alakú szerkezet létezését, tette hozzá Osmanagic. Az elemzésekhez fényképek is társulnak. A közzétett fotókon kőlapok sora látható, amit nem sokkal a talaj és a növényzet alól ástak elő, azonban a régészek többségét ezek sem győzték meg.

Anthony Harding, az Európai Régész Szövetség elnöke szerint a felvételek nem bizonyítják, hogy emberi alkotásról lenne szó, illetve maga az építmény Osmanagic által megbecsült 12 000 éves kora is szúrja a szakértők szemét. Abban az időben Európa az őskőkor végét élte és a legfejlettebb építménycsoport is csupán néhány összeeszkábált kunyhó volt, jelentette ki Harding.

A kritikusok azt is felhánytorgatták, hogy Osmanagic nem rendelkezik semmiféle régészeti képzéssel. Mark Rose, az Archeology magazin szerkesztője szerint hiba hitelt adni egy olyan önjelölt régész szavainak, aki szerint a maják az atlantisziak leszármazottai. Emellett a Viszoko mellett dolgozók többsége egyszerű helyi bérmunkás, nincs köztük szakértő, így a hivatásos régészek attól tartanak, hogy a háború után jó sajtóra éhező Bosznia-Hercegovina gyors publicitáshoz jutása a gyakorta hosszadalmas tudományos feltárási folyamat rovására megy majd.

Harding a The London Times-ban adott hangot kétségeinek, élesen bírálva az olyan műkedvelőket, akik vagyonuk révén hatalmas összegeket költenek arra, hogy abszurd elméleteiket bizonygassák, Osmanagic esetében ez egy gigászi piramis megépítésében csúcsosodik ki, ami mellett Egyiptom és Mezoamerika építészeti csodái eltörpülnek, nem is szólva a 12 000 éves korról, írja Harding szerkesztőségi levelében.

Viszoko mellett közben folynak az ásatások a domb tizenkét pontján. A kőtömbökön várhatóan ősz elején végeznek el radiokarbon kormeghatározást. A munkálatok 2010-ig folytatódnak, Osmanagic szerint ennyi idő elegendő elmélete igazolására. A kétkedőknek csupán annyit üzent, hogy ma már csupán nevetünk azokon, akik egykor a Földet laposnak tartották és kinevették Galilei felfedezéseit.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Németh Sándor: Előfordult, hogy a szocialisták zsaroltak

THE ASSASSINATION OF GIANNI VERSACE: AMERICAN CRIME STORY "The Man Who Would Be Vogue" Episode 1 (Airs Wednesday. January 17, 10:00 p.m. e/p) -- Pictured: Edgar Ramirez as Gianni Versace. CR: Jeff Daly/FX
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.