Élet-Stílus

Parreira maradna a címvédőnél

Carlos Alberto Parreira, a címvédő brazil labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya szerint egy újabb aranyérem sem oldja meg az ország gondjait. A tréner szívesen maradna a csapat élén.

“Megdöbbent és kicsit meg is ijeszt az a felfokozott hisztérikus hangulat, amely körülvesz bennünket” – mondta a szakember az O Globo című lapnak adott interjújában. “Ha egymás után harmadszor is megnyerjük a vb-t, az egy fantasztikus siker lenne, de nem oldaná meg az ország gondjait, ahogy a korábbi győzelmeink után sem szűnt meg a szegénység, nem csökkent a bűncselekmények száma és a hajléktalanok sem költözhettek normális lakásokba.”

“Pár napig jobb lehet az emberek közérzete, de teljesen fölösleges olyanokat mondani és írni, hogy rajtunk múlik az ország jövője, erre a hangulatkeltésre nincs semmi szükség.”

A szakember a Németországba utazó szurkolóknak is üzent. “Tudom, hogy elsősorban a média hatására a jeggyel rendelkező drukkereink abban a hiszemben kísérnek el bennünket Németországba, hogy a világbajnok meccseit szurkolják végig. Kérem őket, akkor se forduljanak a csapat ellen, ha esetleg valaki jobb lesz nálunk. Mi mindent megteszünk a győzelemért, de nagyon sok jó csapat szerepel a vb-n.”

Parreira a jövőjével kapcsolatban annyit mondott: ha Brazília megnyeri a világbajnokságot, folytatja a munkát a nemzeti együttes élén.

“Nagyon megbántam, hogy 1994-ben a vb-sikerünk után lemondtam. Akkor borzasztóan zavart, hogy a győzelmünk után is többen bíráltak, mint dicsértek, ezért nem tudtam maradéktalanul élvezni a sikert. Mára megtanultam és tudomásul vettem, hogy a brazil válogatott nem képes olyan eredményt elérni, amely után mindenki felhőtlenül boldog.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik