Élet-Stílus

Tudnivalók a csapatról

admin
admin

2006. 05. 08. 16:13

FIFA világranglista: 17
A szövetség elnöke: Kavabucsi Szaburo
Web: http://www.jfa.or.jp/
A szövetség alapítása: 1921
FIFA-tagság: 1929 óta

Eddigi szereplések:
1998 csoportkör
2002 nyolcaddöntő

Bár a selejtezőket könnyedén megnyerték, azért az igazsághoz hozzátartozik, hogy Koreai Köztársaság és Oman ellen egy-egy utolsó pillanatban szerzett találat kellett a három pont begyűjtéséhez. Hat mérkőzésükből ötöt megnyertek, míg Irán otthonában 2-1-re kikaptak. A válogatott ezzel sorozatban harmadik alkalommal kvalifikálta magát a vb-re, és míg 1998-ban felejthető teljesítményt nyújtottak, addig hazai pályán már jobban szerepeltek. 2002-ben ugyanis egy nem túl nehéz csoportból mentek tovább, hogy a nyolcaddöntőben kikapjanak a későbbi bronzérmes törököktől. Idén Japánban mindenki minimum ilyen eredményt vár Zico csapatától, bár az ellenfeleket elnézve ez egyáltalán nem lesz egyszerű feladat.

A csapat gerincét főleg Európában futballozó játékosok adják. Nakata, Nakamura és Ono sok tapasztalattal rendelkezik, és ismerve a japánok harciasságát, maximalizmusát, bizton állíthatjuk, hogy az utolsó percig küzdeni fognak a győzelemért. Emellett a sorsolás is egy kicsit nekik kedvezett, hiszen a legkönnyebb ellenféllel, Ausztráliával kezdenek, míg az utolsó csoportmeccset Brazíliával játszák. Jó esetben három ponttal indíthatnak tehát, és amennyiben a brazilok már továbbjutottak, könnyen elképzelhető, nem erőltetik meg magukat az ázsiai ország ellen, ami újabb három pontot jelenthet Japán számára.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Beregszász, 2015. március 19.  
Vásárló fizet az egyik élelmiszer áruházban a kárpátaljai Beregszászon, a Bohdana Hmelnickoho utcában 2015. március 18-án. Ukrajnában a nemzeti valuta leértékelődése miatt leginkább az alapvető élelmiszerek drágultak, a hrivnya értékének ingadozása miatt egy napon belül is változnak az árak.
MTI Fotó: Balázs Attila
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.