Élet-Stílus

Tudnivalók a csapatról

FIFA világranglista: 8
A szövetség elnöke: dr. Gilberto Madail
Web: http://www.fpf.pt/
A szövetség alapítása: 1914
FIFA-tagság: 1923 óta

Eddigi szereplések:
1966 harmadik
1986 csoportkör
2002 csoportkör

Az ibériai csapatot hosszú éveken keresztül Európa braziljainak nevezték látványos stílusuk miatt. Ez azonban idáig nem társult eredményességgel, amin minél hamarabb szeretnének változtatni Cristiano Ronaldóék. A válogatott brazil szövetségi kapitánya el is hagyta a látványosabb játékstílust, és a csapat manapság már az Európában széles körben elterjedt „erőfocit” játssza.

Éppen emiatt bírálják rengetegen Luis Felipe Scolarit, ő azonban tudja, miként lehet valaki a világ legjobbja. A brazil mester hazája válogatottjával 2002-ben világbajnokságot nyert, két éve pedig a portugáliai kontinensbajnokságon a döntőig vezette a hazai csapatot. Scolaritól idén azt várják, hogy a portugálok Németországban végre megszerzik az első komolyabb tornagyőzelmüket. A luzitán csapat erre nem is teljesen esélytelen, hiszen az edzőnek jobbnál-jobb egyéni képességű futballistákból kell összeállítania a keretet. A gárda eddig is hihetetlenül képzett játékosokból állt, akik azonban sokszor azon buktak el, hogy nem tudtak csapatként játszani.

A brazil mester segítségével nemcsak a játékstílus változott meg, úgyhogy valóban számolni kell a luzitánokkal. A keret is jelentősen átalakult a 2004-es Eb óta, és a szakemberek szerint korántse kizárt a végső győzelem. Ehhez persze Figo mellett, Cristiano Ronaldónak, Pauletának, Decónak és Nuno Gomesnek is szárnyalnia kell. A védelemnek pedig megbízhatóan kell teljesítenie, mivel az utóbbi időben ez a csapatrész okozta a legnagyobb fejfájást a brazil trénernek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik