Élet-Stílus

Szövetségi kapitány

Roger Lemerre
Születési idő: 1941. június 18.
Születési hely: Bricquebec, Franciaország

A csapat kétségkívül egyik legnagyobb sztárja maga az edző, Roger Lemerre. Ő is ott ült Aimé Jacquet mellett a kispadon, amikor 1998-ban világbajnok lett a francia válogatott, majd két évvel később már ő vezette a gallokat az Európa-bajnokság döntőjébe, ahol szintén győzedelmeskedett a csapat.


Játékosként is letette a névjegyét Lemerre, aki a pályafutását a Sedanban kezdte. Évekkel később FC Nantes-hoz igazolt, majd játszott az AS Nancyban és az RC Lens-ban, mielőtt 1975-ben visszavonult. Elismertségét bizonyítja, hogy három alkalommal is megválasztották a francia bajnokság legjobb játékosának, és hatszor szerepelt a válogatottban.


Edzőként a Red Starnál debütált, később a Lens, a Racing Paris és a Strasbourg együttesét irányította, majd egy rövid időre Tunéziába, az Espérance-hoz igazolt. A francia szövetség 1986-ban kereste meg, és sokáig korosztályos csapatoknál dolgozott, míg 1995-ben a katonaválogatottal lett világbajnok.

Lemerre-t 1998-ban nevezték ki Aimé Jacquet jobb kezének, és a hazai rendezésű vb megnyeréséből ő is kivette a részét. A szövetségi kapitány távozása után logikus választásnak tűnt ezek után a posztra. 2000-ben kontinensbajnok lett Zidane-ékkal, a 2002-es vb-n azonban csúnyán leszerepelt a címvédő. Még a csoportból sem jutottak tovább a franciák, ami után nem is volt kérdés, hogy Lemerre-nek fel kellett állnia a kispadról. Nem maradt azonban sokáig munka nélkül. Tunéziában a válogatott élén vállalt munkát, és az afrikai gárdával nagy meglepetésre 2004-ben Afrika Kupát nyert. Idén azonban a címvédőként Egyiptomba utazó csapat már a negyeddöntőben kikapott, így Lemerre a vb-ig szóló szerződését minden bizonnyal csak abban az esetben hosszabbítják meg, ha Tunézia csapata túléli a csoportkört. Ez nem is tűnik olyan lehetetlen feladatnak, hiszen a talán a spanyolokon kívül mindkét másik gárda ellen hatpontos meccset játszhatnak az afrikaiak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik