Élet-Stílus

Szövetségi kapitány

admin
admin

2006. 05. 08. 18:48

Bruce Arena
Születési idő
: 1951. szeptember 21.
Születési hely: New York, Egyesült Államok

Minden idők legsikeresebb amerikai edzői közé tartozik Bruce Arena, az összes sportágat beleértve. Több éve irányítja már az amerikai válogatottat, és a munkájának igen nagy az elismertsége. Játékosként nem alkotott igazán maradandót, mindössze egy alkalommal húzhatta fel a válogatott mezét. Edzőként azonban már jó pár alkalommal bizonyított. A korábban gyakorlatilag mindenki által lebecsült nemzeti tizenegyet a FIFA világranglistán felhozta a Top10-be, ahol jelenleg a 4. helyen állomásoznak.

Korábban egyetemi csapatokat irányított, Virginiában például 19 évig. Ez idő alatt minden idők egyik legsikeresebb szakvezetője lett az összes egyetemi sportágat figyelembe véve: csapata öt bajnoki címet szerzett, és közel négyszáz találkozóból mindössze 32 alkalommal szenvedett vereséget, 1993-ban pedig az ország legjobb edzőjének választották. Az 1996-ban újraalakuló Major League-ben természetesen azonnal szerepet kapott. A Washington DC-vel már az első évben bajnok lett, és ezt egy évvel később megismételte. 1997-ben ráadásul a CONCACAF térség bajnokainak vetélkedésében is első lett a DC-vel, és óriási meglepetésre, az Interamericana-kupában Dél-Amerika bajnokát, a Vasco da Gamát is legyőzték.

1998-ban vette át a válogatott irányítását Steve Sampsontól, azóta rendre szállítja az eredményeket a válogatottal is. Hibájának azonban felróható, hogy elég nehezen illeszti be a fiatalokat a csapatba, ami a világbajnokságon akár hátrány is lehet.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.