Élet-Stílus

Szövetségi kapitány

admin
admin

2006. 05. 08. 18:20

Luis de Oliveira Goncalves
Születési idő: 1960. június 22.
Születési hely: Angola

Számos alkalommal próbálkozott már Angola kijutni futball-világbajnokságra, ám ez a bravúr most sikerült először. Érhető, hogy hazájában valóságos nemzeti hősként tisztelik Luis de Oliveira Goncalvest, akit csak röviden „Professzor”-nak neveznek.

Éveken keresztül korosztályos csapatokat edzett, és 2001-ben nem kis bravúrt okozva megnyerték az U20-as Afrikai Kupát. Erre az eredményre sokan felkapták a fejüket, és Goncalves a luandai Interhez szerződött. A csapattal még ugyanebben az évben az afrikai Kupagyőztesek Kupájába jutott, ahol azonban kikaptak a dél-afrikai Kaizer Chiefstől. 2003 októberében az angolai szövetség menesztette a válogatott brazil (Ismael Kurtz) edzőjét, és nem is volt igazán kérdéses, hogy kit kérjenek fel a feladatra. A rá bízott munkát Goncalves bravúrosan el is végezte, és kiharcolta a továbbjutást az afrikai negyedik csoportból, megelőzve a toronymagas esélyest, Nigériát. Az Afrikai Kupán azonban leszerepeltek a csapat, hiszen már az első körben búcsúzni kényszerültek. Goncalves és a csapat azonban ezt nem tekintette tragédiának, hiszen így többet készülhettek a vb-re.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.