Élet-Stílus

Szövetségi kapitány

Carlos Alberto Parreira
Születési idő: 1943. február 27.
Születési hely: Rio de Janeiro, Brazília

Carlos Alberto Perreira szinte egyedülálló módon soha nem volt profi játékos, igaz amatőr szinten belekóstolt a játékba. Ezzel szemben már egészen fiatalon elkezdett edzősködni, és 27 évesen már tagja az 1970-ben világbajnokságot nyert brazil válogatott szakmai stábjának. Első (1967) edzői feladatát Ghánában vállalta, de mint a későbbi éveiben, itt sem tudott hosszú ideig megmaradni. Ugyanebben az esztendőben már visszatér Brazíliába a Sao Cristovaóhoz, majd 1968-ban újra az afrikai országban dolgozik. Egy évvel később ismét Brazília, a Vasco da Gama csapata következik, majd 1970-től a Fluminensénél erőnléti edző. A riói Flunál a jól végzett munkájának meg is lett az eredménye, hiszen a klubvezetés 1975-ben már szakvezetőként foglalkoztatta, aminek Rio állam bajnoki címe lett a hozománya.

A siker sem tarthatta azonban otthon, 1976-tól hét éven keresztül Kuvaitban élt, szövetségi kapitányként dolgozott, így ő irányíthatta az ország válogatottját az 1982-es spanyolországi világbajnokságon. 1983-ban először kapja meg a szövetségi kapitányi posztot Brazíliában, de miután elveszíti Uruguay ellenében a Copa America döntőjét, leváltják. Ismét a Fluminense következett, majd egy hosszabb ázsiai kiruccanás.

Először az Egyesült Arab Emírségeket, majd a szaúdi csapatot irányítja. Előbbivel ki is jut az 1990-es vb-re, ahol azonban nem sok vizet zavarnak. Ezt követően brazil bajnoki döntőbe viszi a Bragantinót, majd ismét leülhet a válogatott kispadjára. 1994-ben világbajnok a csapattal, de nem marad sokáig a torna után. Valencia, Fenerbahce, Sao Paulo, New York Metro Stars, Szaúd-Arábia, Fluminense, Atlético Mineiro, Santos FC, Fluminense, Internacional, és a Corinthians jelzik élete állomásait, míg végül 2003-tól újból a brazil csapatot dirigálja.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik