Élet-Stílus

Mégsem ütközik a Földnek az új kisbolygó

Mégsem veszélyes a Földre a NASA által másfél hete felfedezett aszteroida, az amerikai űrügynökség az ártalmatlan égitestek közé sorolta és a honlapjáról is levette azt.

Ugyan már az első számítások is csak 1:6.000.000 arányban valószínűsítették, hogy a HZ51-es, vagyis az eddig észlelt egyik legnagyobb, 800 méter átmérőjű kisbolygó a Földnek csapódik, az amerikai szakemberek úgy ítélték meg, hogy az ütközésre semmilyen módon nem kerülhet sor.

A 2008. június 21-én – a legsötétebb jóslatok szerint – bekövetkező katasztrófa ellen egyébként az élelmiszer tartalékolásán és a veszélyeztetett területek kiürítésén túl nem sokat lehet(ett volna) tenni. Dan Dura aszteroida-kutató csillagász szerint a hollywoodi filmek eltérítési technikái nem reálisak. Szerencsére úgy tűnik, semmilyen védekezési módszerre – legalábbis egyelőre – nem lesz szükség, a NASA szakemberei ugyanis már levették honlapjukról a HZ51-est, ami azt jelenti, hogy már nem tartják bolygónkra veszélyesnek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik