Élet-Stílus

Fokozottan ellenőrzik a motorosokat

admin
admin

2006. 05. 07. 08:29

A rendőrség akciót indít a motorkerékpárosok és segédmotor-kerékpárosok ellenőrzésére. Magyarország közútjain tavaly 874 közlekedési balesetet okoztak motorkerékpárosok, idén áprilisban pedig 14 halálos motorbalesetben 14-en vesztették életüket.

Jámbor István alezredes, az Országos Rendőr-főkapitányság közlekedésrendészeti osztályának munkatársa az MTI-nek elmondta: az ORFK közbiztonsági főigazgatója rendelte el a fokozott ellenőrzést.

Mint mondta, ennek az az oka, hogy a jó idő beálltával tömegesen jelentek meg kétkerekű járművek az utakon, és az elmúlt időszak statisztikái azt mutatják, lényegesen nő mind a motorkerékpárok, mind pedig az általuk okozott balesetek száma.

A statisztikát sorolva elmondta: 1999-2004 között 30 százalékkal nőtt a motorkerékpárok száma, 40 százalékkal az általuk okozott balesetek száma, 50 százalékkal pedig a halálos balesetek száma. 2004-hez képest 2005-ben egy év alatt 17 százalékkal nőtt a motorosok által okozott balesetek száma, és 23 százalékkal több motoros vesztette életét közlekedési balesetben.

Hozzátette: nem mindenki közlekedik szabálytalanul, veszélyesen a motorosok közül, de az adatok azt mutatják, hogy nem elenyésző hányaduk megszegi a szabályokat. A napi közlekedés során is tapasztalható, hogy ott és úgy közlekednének, ahol és ahogyan nem tehetnék: például járműsorok között, villamossínen, kocsisorokat megelőzve, nagyon sokszor eltúlzott sebességgel. A nagyobb sebesség mindenképpen fokozott kockázattal jár, hiszen a sebesség növelése növeli a baleset esélyét, és nagyobb sebességnél valószínűleg súlyosabb is lesz a sérülés – mondta.

Az alezredes megjegyezte: a motorosok egy része olyan, nagyobb teljesítményű járművet vezet, amire nincs vezetői engedélye.

Az ORFK statisztikája szerint Magyarország közútjain tavaly 874 közlekedési balesetet okoztak motorkerékpárosok, a 874 balesetben 64 motoros vesztette életét. A tavalyi motoros balesetek egyharmada – 37,2 százaléka – Budapesten és Pest megyében következett be.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.