Élet-Stílus

Lipcse: levágott panelek, könyv és foci

admin
admin

2006. 05. 05. 10:17

Vásárairól, Goethéről, levágott paneleiről, kocsmatúráiról egyaránt híres Lipcse, mely Németország felosztása előtt az egyik legjelentősebb német város volt. Itt született a német foci is.

Lipcse a német megosztottság előtt nem csupán a legszebb és legfontosabb német városok egyike volt. A 20-as és 30-as években több mint 750 ezer lakosával a legnagyobb német városok közé is tartozott. Szellemi nagyságok és híres nagyvállalatok tették Lipcsét az ország lüktető középpontjává. Olyan kiadók, mint pl. a Brockhaus, a Rowohlt és a Reclam, itt alapították meg első vállalataikat. Az első német napilap is Lipcsében került kiadásra, és a már 1165 óta létező Lipcsei Vásár is, amely az első szabadkereskedelmi piac volt, egyértelműen hozzájárult a város gazdasági fellendüléséhez és nyilt világszemléletéhez.

Lipcsében a rendszerváltás előtt barnaszenet termeltek ki, a várostól délre hatalmas kémények magasodtak, amelyek sötétszürke füstöt eregettek magukból. Ez a korom aztán rárakódott a lakóépületekre is. Ez ellen a leleményes NDK-sok úgy védekeztek, hogy házaikat már eleve „DDR-szürkére”, ill. barnára festették. Szerencsére a barnaszén utáni kereslet visszaesésével és a környezettudatos gondolkodás elterjedésével a szénbányászat Lipcsében mára már történelem, így aztán eltűnőfélben vannak a városra korábban oly jellemző szürke épületek is. Németország újraegyesítése óta szépen kicsinosodott.
Az épületeket felújították, néhány nagy beton lakóházat lebontottak. Rengeteg időt és kutatási pént szántak elemzésekre, hogy hogyan is lehetne az üresen álló lakások nagy számát csökkenteni, és hogy mit csináljanak a panelekkel. A szakemberek aztán arra jutottak, hogy nem érdemes az összes panelt lebontani, hiszen azok egyrészt történelmi értékkel bírnak, másrészt meg van egy réteg, amely továbbra is jól érzi magát a panelban. Ìgy aztán többet visszabontottak tízemeletesről 2-3 emeletesre. Repülőterének befogadóképessége megnőtt, és a hatalmas vasúti pályaudvar is megújult. Lipcse ismét egy kedves, modern város lett.

Vásárváros

A félmillió lakosú város a szász tartomány legnagyobbika (ha nem is fővárosa). Állandó rivalizálásban áll Dresdával, a fővárossal, ahol megközelítőleg ugyanannyian laknak, ezért a verseny legfőbb kategóriája a lakosságnövekedés.

Legtöbben talán mint kiállítóvárosról hallottunk róla. Nem csoda, hiszen több mint 500 éve rendeznek itt kiállításokkal egybekötött nemzetközi vásárokat. Persze az évszázadok során a rendezvények egyre nagyobbak és jobban szervezettek lettek, és tíz éve a város északi bejáratához költöztek: Lipcse új vásárterepe egy ragyogó modern üvegcsarnok-együttesben várja a látogatókat.

A tavasszal megrendezésre kerülő lipcsei könyvvásáron nemcsak a kiadók, hanem az írók és az olvasók is találkozhatnak egymással. Ilyenkor a belváros kétszázötven helyszíne asszisztál a „Lipcse olvas” fesztiválon, és a kávéházakban, múzeumokban, bankhelyiségekben, sőt még az állatkertben is mindenki csak olvas, illetve felolvasásokra jár. Állandó vendége a könyvvásárnak Esterházy Péter, Nádas Péter, Kertész Imre és más ismert magyar írók is. Egyáltalán nem ritka, hogy az ember mellé ilyenkor az egyik kis belvárosi kávézóban odatelepszik pl. Günter Grass… Pont ez a közvetlenség különbözteti meg a lipcsei könyvvásárt a frankfurtitól, amely ugyan nagyobb, de inkább a kiadók és kevésbé az olvasók vására.

Néhány adat pár szóban – Lipcse

• Az operaház 300 éves, és evvel Németország második legrégebbi operája.
• Johann Sebastian Bach (1685–1750) 23 éven keresztül Lipcsében élt, és a város zenei igazgatója volt.
• Richard Wagner lipcsei születésű (1813).
• Az első német munkáspárt, az Allgemeiner Deutscher Arbeiterverein Lipcsében alakult 1863-ban.
• Lipcse a német futball szülővárosa, itt alakult meg 1900-ban a Német Labdarúgó Szövetség, s az első bajnok is lipcsei csapat volt (1903).
• Lipcsei születésű a Tokio Hotel tinizenekar frontembere és gitárosa, Bill és Tom Kaulitz, akik egyébként ikertestvérek is.



Zeneváros: Szent Tamás-templom zenészei

Lipcsének nemcsak vásárszervezésben vannak hagyományai, hanem komoly zenei múltja is van. A Szent Tamás-templom fiúkórusa több mint 800 évvel ezelőtt jött létre, és a mai napig hihetetlen köztiszteletnek örvend. Ennek a kórusnak volt a kántora hajdanán Johann Sebastian Bach, aki sok új művét itt mutatta be először. A nagy mester a templomkertben alussza örök álmát ma is.

Lipcse másik, szintén több száz éves múltra visszatekintő híres zenekara a Gewandhaus Orchestra: 16 lipcsei zenész és 16 lipcsei kalmár összefogásából jött létre (Bach tevékenységének idején). Eredetileg csak egyetlenegy szépséges koncertet szerettek volna összehozni a zenekedvelők, de a Grand Concert olyan jól sikerült, hogy a zenekarnak a mai napig töretlen a sikere.

A piac és a régi városháza

A piactér a belvárosban van, és természetesen a városi élet központjának számít. Korábban politikai megmozdulásokat tartottak itt (kivégzéseket és demonstrációkat), napjainkban a fesztiváloknak és a kirakodóvásároknak ad helyet.
A régi városháza is itt áll. A középkorban rekordidőnek számító 9 hónap alatt épült fel (1556), és mégis Németország legszebb reneszánsz örökségének számít. Az épület 1909 óta a városi múzeumnak ad otthont.

A közelben található Augustusplatz kontrasztként a XX. század építészetének örökségeit ajánlja: a 30-as évek 13 emeletes Európa-tornya, a sztálini időkben épített lakóházak, a szocializmus lakótelepe, az üveg-aluminium alapú Központi Postahivatal és a 18 méteres késő XIX. századi szökőkút. A múltból ittmaradt operaház és Gewandhaus még mindig a város szórakoztatásáért felelős, és az egyetem sem tért el azon célkitűzésétől, hogy immáron 600 éve oktasson. Az 1409-ben alapított intézmény Németország második legrégibb egyeteme.

Egykor a lipcsei egyetem joghallgató diákja volt Johann Wolfgang Goethe (1765–1768) is. A német költőfejedelem leghíresebb írásában, a Faustban a város előtt így tiszteleg „Szívem élteti Lipcsét! Ezt a kis Párizst, mely lakosait ily hűen okítja.” Goethe szintén Faust című drámájával teremtett világhírnevet Lipcse pinceéttermének, az Auerbachs Kellernek: Mephistó itt bűvöli az elcsábított tudóst jobbnál jobb borokkal. A részeg diákok és a Mephisto–Faust páros szobrai most is ott vigyázzák az étterem lejáratát. Az erre kóborlók pedig szerencsében reménykedve aranyfényűvé simogatják a tudós cipőorrát.

Történelem

• 1165: Lipcse városi és piacszervezési jogokat kap.
• 1409: megalapul a város egyeteme. Ez jelentős mértékben közrejátszik abban, hogy Lipcse a német jogalkotás és könyvkiadás központjává válik. Manapság (ismét) itt van Németország Legfelső Bírósága és Nemzeti Könyvtár is. Több mint 11 millió könyvet számláló könyvállományával a német nyelvterületek legnagyobbika.
• 1839: Drezda (Szászország fővárosa) és Lipcse között megkezdi pályafutását az első német gyorsvasút. Lipcse fontos közlekedési központtá válik. Erről tanúskodik hatalmas pályaudvara, amely még mindig Európa egyik legnagyobbjának számít.
• 1945. április 20: az amerikai csapatok Hitler utolsó születésnapján felszabadítják a várost, majd később átadják a szovjet csapatoknak.
Lipcse Kelet-Németországhoz tartozik csaknem öt évtizeden keresztül.
• 1989: a város a német újraegyesítési mozgalom központja. Németországban elsőként a lipcsei Nikolaikirchéből (Miklós-templomból) indul el az a békés tüntetés, amely a határok megszüntetését szorgalmazza. A két Németország államfője az Arabischer Coffe Baum kávézóban találkozik, hogy előkészítse az újraegyesítést… és a változás hamarosan be is következik. Lipcse azóta is a „lázadás városa”, mind a mai napig hétfőnkénti felvonulásokkal tüntetnek a lipcseiek, ha nem értenek egyet bel- vagy külpolitikai lépesekkel. Az iraki háború ellen például több tízezren vonultak utcára minden hétfőn, hosszú hetekig.



Kávé és kocsmatúra

Európa egyik legrégebbi kávézója is Lipcsében található (egyes források szerint csak a párizsi Café Procope régebbi), az Arab Kávéfa-ház több mint három évszázada önti magából ezt a mennyei fekete főzetet.

A ház a homlokzaton található szoborról kapta a nevét, amelyen egy angyalka található, ahogy éppen egy mór fejedelem csészéjébe tölti a kávét. Hogy az egzotikus kompozíció hogyan került az épületre, az kétséges, de a kávézó közkedveltsége már nem: olyan hírességek jártak ide, mint Goethe, Liszt, Wagner vagy Napóleon. Hírnevének köszönhetően a Kávéfa időközben jócskán kibővült, és manapság nemcsak kávézóként, hanem étteremként és múzeumként is funkcionál.

A város legrégebbi része a Barfussgässchen környékén van: kis utcácskákban reneszánsz és barokk építésű házak váltogatják egymást. Ám a negyedet nem csak építészeti öröksége miatt érdemes meglátogatni; aki szeretne belekóstolni a helyi kocsmaéletbe, annak feltétlenül el kell látogania ide.

A városban hagyománya van az éjszakai kocsmatúráknak, azaz – szász dialektusban – a Drallewatschnak. Éttermek, bárok, kávéházak, kiállítótermek és persze kocsmák várják mindazokat, akik egy kis mámoros kikapcsolódásra vágynak. Nyaranta kinyitnak a kerthelyiségek is, ahol olcsó házikosztot fogyszthatunk (Fleischergasse és Barfussgässchen közötti terület). Valószínűleg a Drallewatsch hagyományainak köszönhetően, évente kétszer, Lipcsében kerül megrendezésre Európa legnagyobb kocsmafesztiválja is.

Tippek: városi és Lipcse környéki kirándulások

1. Az Auenwald erdő az Elster, a Pleiße és a Luppe folyók árterében terül el, ez a város legjelentősebb zöldövezete. Aki a nyári melegben egy kis pihenésre vágyik, látogasson el Lipcse csodás lombos erdejébe: árnyas ösvények, bicikli- és lovaglóutak várják a feltöltődni vágyót… kijelölt helyeken akár még szalonnát is süthetünk.

2. A lipcsei állatkert a világ egyik legöregebbike (1878), és a városlakók kedvelt szabadidős úti célja. Jelentős eredményeket érnek el a fenyegetett fajok védelmében.

3. Másszunk fel a Nemzetek Csatája Emlékműre: A 91 méter magas emlékművet Napóleon és a Nemzetek Csatája emlékére állították(1813). Magaslatáról szép kilátás nyílik Lipcsére.

4. Jó gyerekes program a Belantis vidámpark meglátogatása (a déli városrészben). (A korábban már említett kűlszíni barnakő-kitermelés „maradékai” hatalmas bányagödrök voltak Lipcsétől délre. Ezeket úgy hasznosítják, hogy 10–15 év alatt feltöltik őket vizzel, és alkalmassá teszik őket fürdőzésre és a vízi sportokra. Az első tavakat már használatba vehették a fürdőkultúrájuk terén is szabadelvű lipcseiek, Velencei-tó méretű tavakban mártózhatnak meg a lipcsében is nagyon meleg nyári napokon. Nem véletlenül reklámozzák a Lipcse környéki tavakat „új Mallorca” név alatt…

5. Vásárlás: Grimmaische Strasse, Hainstrasse, Nikolaistrasse és Petersstrasse. A központi pályaudvar új csarnokai este 10 óráig három emeleten várják a vásárolni vágyót. Szombatonként piac.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.