Élet-Stílus

Drágul az autópálya-matrica

admin
admin

2006. 04. 27. 18:55

Május elsejétől szeptember 30-ig drágábbak a négynapos matricák - közölte az Állami Autópálya Kezelő ZRt. az MTI-vel csütörtökön.

Május elsejével a 3,5 tonna megengedett legnagyobb össztömegű gépjárművek és a motorkerékpárok (D1 kategória) négynapos autópálya-matricáinak ára 1170 forintról 1520 forintra emelkedik. Az útdíj árának emelését a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium által tavaly kiadott rendelet írja elő – mondta Winkler-Virág András, az ÁAK kommunikációs vezetője.

Tájékoztatása szerint a négynapos matricából júliusban és augusztusban fogy a legtöbb, ami főként a nyáron Magyarországra látogató külföldieknek köszönhető. A két nyári hónapban a teljes évben értékesített mennyiség mintegy negyede fogy el. A 2005-ben értékesített matricák közül minden második négynapos volt, összesen 6,8 millió darabot értékesítettek, ami bruttó 8,7 milliárd forint bevételt hozott – ismertette Winkler-Virág András.

A négynapos matricák szezonális díjemeléséből származó többletbevétel egyrészt a megnövekedett forgalom okozta nagyobb üzemeltetési és fenntartási költségek fedezésére szolgál, másrészt ennek segítségével tartható fenn a turisztikai szezonon kívül érvényes alacsonyabb árszint – tette hozzá az ÁAK kommunikációs vezetője.

Az ÁAK azt javasolja az utazóknak, hogy minden esetben vizsgálják meg a vásárláskor kapott bizonylaton szereplő adatok helyességét, mivel a tévesen rögzített rendszám is pénzbüntetést von maga után. A matricát a pályára felhajtás előtt meg kell vásárolni – teszi hozzá a közlemény.

Az autósok és a motorosok az idén nyáron is a teljes magyar autópálya-hálózaton számíthatnak ellenőrzésekre.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.