Élet-Stílus

Kabrióinvázió a BMW-nél

Kisebb és nagyobb pénzű vásárlók egyaránt megtalálják számításukat a jövőben a BMW-nél, mert a cég három új kabrióval készül. Hamarosan bemutatkozik a bajorok első fém nyitható tetős autója is.

Fotó: vezess.hu

 

Fotó: vezess.hu

Várhatón még idén ősszel bemutatkozik a BMW M6 kabrió. Ennél a modellnél viszonylag könnyű dolga volt a fejlesztőknek, hiszen a karosszéria és a motor is rendelkezésre állt korábban. Most az összehangolásukon volt a hangsúly.

A 2+2 üléses modell orrában, az M6-ban megismert 4999 köbcentis V10-es dolgozik. Ennek legnagyobb teljesítménye 507 lóerő, maximális nyomatéka 520 newtonméter. Így méltó ellenfele lehet a Mercedes SL AMG változatainak. Az M6 kabrió után, jövő tavasszal kisebb ráncfelvarráson is átesik a 2003-ban bemutatott sportkupé.

Vélhetően harmadannyiba sem kerül majd a bajorok legkisebb nyitható tetős modellje, az 1-es kabrió. Méretéből adódóan ebben is 2+2 üléses utasteret alakítottak ki, ami mögött jutott hely normális méretű csomagtartónak is. Ahogy a karosszéria alapjai, úgy a motorpaletta is az egyesből érkezik, így a várható dízelváltozat is.

2007 nyarán kerülhet a piacra a kocsi, ami igazán nagy sikerre számíthat, miután az Audinak és a Mercedesnek nincs hasonló modellje. Az egyes kabriónál vászontetőt alkalmaznak majd, nem úgy az új hármasnál, amit nyitható fémtetővel látnak el.

A hírek arról szóltak, hogy a hármas CC már idén nyáron bemutatkozik, de most, hogy az új 3-as Coupét bemutatta a müncheni székhelyű cég, vélhetően nem állít konkurenciát magának. Még várnunk kell a bemutatóra.

Valószínűleg még épp jókor váltott a BMW is, hiszen a prémiumszegmensben egyelőre csak a Volvo rendelkezik négyüléses fémtetős kabrióval. A Mercedesnél csak kétszemélyesek a kupé-kabriók, az Audi és a Saab maradt a vászontetőnél.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik