Élet-Stílus

Cannes-ba hívták Kocsis Ágnes Friss levegőjét

admin
admin

2006. 04. 26. 13:53

Kocsis Ágnes első játékfilmjét meghívták a cannes-i filmfesztiválra; a Friss levegő című alkotás a Kritikusok Hete nevű párhuzamos szekcióban versenyez, ahová mindössze hét ígéretes tehetség játékfilmje kapott meghívást – tájékoztatta a Magyar Filmunió szerdán az MTI-t.

Kocsis Ágnes így egyszerre két alkotással mutatkozik be májusban Cannes-ban, hiszen a hivatalos program Cinéfondation válogatása A vírus című rövidfilmjét tűzi műsorra.

Az 1962-ben alapított Kritikusok Hete az első úgynevezett párhuzamos program volt az A-kategóriás filmfesztiválok történetében. A francia filmkritikusok által életre hívott rendezvény célja új tehetségek felfedezése a nagy neveket felvonultató filmes mustrával párhuzamosan.

A cannes-i Kritikusok Hete programjában hét játék- és hét rövidfilm szerepel. A korábbi felfedezettek között volt Bernardo Bertolucci, Ken Loach, Wong Kar Wai és Francois Ozon.

Mint a Magyar Filmunió hangsúlyozta, nagy ritkaságnak számít, hogy egy alkotó két filmmel is jelen lehet Cannes-ban. Ráadásul egy olyan fiatal rendezőről van szó, aki alig lépett ki a Színház- és Filmművészeti Egyetem kapuján: a filmfesztiválon rendezői vizsgafilmjét mutatják be.

Kocsis Ágnes alkotása a Kritikusok hetének nagydíja mellett a legjobb első filmnek járó arany kameráért is versenyben lesz Cannes-ban.

A Friss levegő a legjobb első film Simó Sándor-díját nyerte el a február eleji 37. magyar filmszemlén, a közönségszavazás alapján a második legnépszerűbb filmnek bizonyult.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Hódmezõvásárhely, 2017. május 26.
Orbán Viktor miniszterelnök (j) és Lázár János, a Miniszterelnökséget vezetõ miniszter érkezik a hódmezõvásárhelyi polgármesteri hivatalhoz 2017. május 26-án. Orbán Viktor a Modern városok program keretében látogatott el Hódmezõvásárhelyre, ahol Almási István (Fidesz-KDNP) polgármesterrel aláírja a kormány és Hódmezõvásárhely közötti együttmûködési megállapodást.
MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

Orbán a fejét veheti Lázárnak

Reka Bucsi speaks to the audience after being awarded the Audi Short Film Award during the awards ceremony of the 68th edition of the Berlinale film festival on February 24, 2018 in Berlin. / AFP PHOTO / Tobias SCHWARZ
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.