Élet-Stílus

Európai gyárbezárásra készül a GM?

A világ legnagyobb árbevételű autógyártója, az egyesült államokbeli General Motors Corp. nem zárja ki, hogy bezárja három európai gyárának valamelyikét – jelentette ki Rick Wagoner vezérigazgató a Handelsblattnak adott interjújában.

A GM Europe, amely a németországi Bochumban, a nagy-britanniai Ellesmere Portban és Antwerpenben gyárt Opeleket, jelenleg egy 12 ezer főt, vagyis az alkalmazottak ötödét érintő leépítés kellős közepén jár – írja a Napi Gazdaság. Az európai gyárbezárás az észak-amerikai stratégiát követné, amelynek keretében 2008-ra a GM 12 üzemét számolja fel, és 30 ezer dolgozóját bocsátja el.

Az első negyedévet 88 millió dolláros nyereséggel záró GM Europe azonban még mindig a cég egyik legeredményesebb divíziója, a GM csoport az év első három hónapját 323 millió dolláros veszteséggel zárta. Ez egyhuzamban a hatodik negatív negyedév; a tavalyi év egészében a cégnek ráadásul rekordnagyságú, 10,6 milliárd dolláros veszteséget kellett elkönyvelnie. Az első negyedévben a GM világszerte 4 százalékkal több autót adott el, mint egy évvel korábban, az USA piacán azonban 5 százalékkal visszaesett az értékesítés.

Hasonló gondokkal küzd a Ford Motor Co. is, amely Észak-Amerikában 14 gyárát zárja be, és – csakúgy, mint a GM – 30 ezer dolgozójától válik meg. A második legnagyobb amerikai autógyártó az első negyedévben 1,19 milliárd dolláros nettó veszteséget könyvelt el, ami több mint kiábrándító az egy évvel korábbi 1,21 milliárd dolláros profit után. A negyedév csaknem minden mutatója negatív: az árbevétel 9 százalékkal (41,1 milliárd dollárra), az egyesült államokbeli értékesítés pedig 3 százalékkal esett vissza.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik