Élet-Stílus

Megugrott a luxuskocsik iránti kereslet

Az idei első negyedévi újautó-eladási adatok alapján a magyarországi piac nagyjából visszatért a 2004. évi szintre. Akkor 45,2 ezer személyautó és terepjáró kelt el, 2006 első három hónapjában 45 ezer – derül ki a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesületének (MGE) összesítéséből.

A tavalyi év hasonló időszakához képest már az első két hónapban látszott a növekedés, s a Napi Gazdaság által készített prognózis – a vezérképviseletek 85 százalékának adatai alapján – is 5-6 százalékos növekedést jelzett előre. Ez alig tért el az MGE összesítésétől, hiszen a „hivatalos” átlagos bővülés 6,6 százalék. Az MGE kimutatása szerint szembetűnő, hogy – bár a korábbi tendenciát folytatva 20–27 százalékkal nőtt a középkategóriás új személyautók vásárlása is – igazán a prémium kategóriás, a sport-szabadidő (SUV) és a négykerék-hajtású autók, illetve a terepjárók eladása ugrott meg, hiszen ezeknél a legkisebb növekedési érték is 19 százalék, a legnagyobb pedig 85,3 százalék.

Ugyancsak nagy kilengéseket mutatnak az egyes márkák eladásai, amelyek közül a Lexus ért el kiemelkedő eredményt, hiszen míg a tavalyi első három hónapban három, addig idén 77 darab kelt el e japán márka modelljeiből. Ugyancsak megnőtt a kereslet a Ssangyongok és a Saabok iránt, az előbbinél 550, az utóbbinál 200 százalékos a fejlődés. A kitartóan menetelők között van a Suzuki, a Ford, a Skoda, a Volkswagen, a Toyota, a francia márkák közül – a tavalyi visszaesés után – idén már nőttek a Citroën eladásai. A prémium márkák között változatlan a helyzet: az élen az Audi áll, amelyet a BMW és a Mercedes követ.

Ugyancsak a kedvező tendenciák közé sorolható, hogy az MGE adatai szerint az új kishaszonjárművek eladása csaknem 20, a nagy teherautóké, a kamionoké és az autóbuszoké pedig 13,3 százalékkal nőtt az idei első negyedévben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik