Élet-Stílus

Az iPodból és a MacBookból profitál az Apple

Az iPod mp3 lejátszók és a MacBook laptopok 41 százalékkal húzták fel az Apple Computer profitját.

Az amerikai Apple Computers 410 millió dolláros, részvényenként 47 centes nettó nyereséggel zárta 2006 első három hónapját. A tavalyi év hasonló időszakában jelentett 290 dolláros nyereséggel szemben ez 41 százalékos növekményt jelent.

Az Apple második negyedévének motorjai egyrészt az iPodok voltak, másrészt pedig a januárban bemutatott intel chipes Mac számtógépek.

Az elmúlt negyedévben 8,5 millió iPodot értékesített az Apple, 61 százalékkal többet, mint egy éve, a Macintosh gépekből pedig 4 százalékkal többet, 1,11 milliót adtak el – olvasható az Apple honlapján. Az iPodból származó bevételek – ideértve az iTunes zeneboltban eladott dalokat és videókat is – a vállalat teljes árbevételének 50 százalékát hozta, míg a Mac számítógépek 36 százalékért felelősek.

Az új Macintosh-generáció már nem IBM-, hanem Intel-processzorokkal készül. Peter Oppenheimer pénzügyi vezérigazgató szerint terveknek megfelelően az év végére teljesen befejeződik a platformváltás.

A világ személyi számítógépeinek mintegy 90 százalékát ellátó Intel Corp. ennek ellenére az utóbbi időben veszített piaci részesedéséből legnagyobb riválisával, az AMD-vel szemben.
A jelenlegi negyedévre az Apple 4,2–4,4 milliárd dollár közötti árbevételt és részvényenként 39–43 cent nyereséget vár – közölte Oppenheimer.

Ez a Reuters szerint alatta marad az elemzői prognózisoknak, a tőzsdezárás utáni kereskedésben mégis emelkedett a cég papírjainak árfolyama, mivel a befektetők szerint az Apple ezúttal is visszafogta előrejelzését. (A vállalat januári prognózisa is jóval gyengébb nyereséget valószínűsített a mostaninál.)

Wall Street-i várakozások szerint a vállalat az új iBook laptopjait még az iskolakezdési időszakban, az új, Windows és Mac operációs rendszert is futtatni tudó gépeit pedig az év végére megjelenteti.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik