Élet-Stílus

Vb 2014: Blatter versenyeztetné Brazíliát

Joseph Blatter, a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) elnöke szerint korai lenne már most tényként állítani, hogy Brazília rendezheti a 2014-es világbajnokságot.

A FIFA új rendszere alapján – amely a kontinensek váltogatására épül – az biztos, hogy egy dél-amerikai ország ad majd otthont a nyolc év múlva sorra kerülő viadalnak. (Idén Németország, 2010-ben pedig Dél-Afrika lesz a házigazda.) A tíz dél-amerikai szövetség már most jelezte, hogy szívesen visszalép a kandidálástól Brazília javára, ugyanakkor Blatter szerint ez elhamarkodott dolog, hiszen az országnak jelenleg egyetlen olyan stadionja sincs, amely megfelel az előírásoknak.

“Hosszú még az út, hiszen csak 2008-ban hirdetjük ki a győztest. Úgy gondolom, Chile és Argentína is pályázhatna, hiszen egyetlen kandidáló esetén nehezebb lenne betartani a rendkívül szigorú feltételeket” – nyilatkozta a szervezet első számú embere brazíliai látogatásán.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik