Élet-Stílus

Cáfolja az EnterNet vádjait az Invitel

admin
admin

2006. 04. 07. 11:24

Az internetes szolgáltatással foglalkozó EnterNet április 1-jétől határozatlan időre felfüggesztette az Invitel területén a szélessávú elérést nyújtó ADSL-értékesítést, így tiltakozva a számára kedvezőtlen feltételek ellen. Az Invitel közleményében visszautasítja a vádakat.

Az EnterNet szerint 2002 nyarától a távközlési szolgáltatást nyújtó Invitel – korábban Vivendi – az ADSL-nagykereskedelmi szabályozás jogi kiskapuit kihasználva az EnterNetnek kizárólag veszteségesen tette lehetővé a vonal értékesítését. Az EnterNet a hatóságoktól 4 éven keresztül kért, de nem kapott segítséget, illetve a hatóságok nem léptek fel az Invitel monopóliumra való törekvése ellen, és nem oldották fel a nyilvánvalóan versenyellenes helyzetet.

Az Invitel közleményében tételesen reagált az EnterNet általa valótlannak vélt állításaira. Elsőként azt cáfolják, hogy a Magyar Telekom területen élő fogyasztók az elmúlt 4 évben folyamatosan olcsóbban juthattak ADSL-hez, mint az Invitel területen élő fogyasztók. Az Invitel szerint ez az állítás egyrészt valótlan, másrészt alkalmas a fogyasztók megtévesztésére és a cég hírnevének csorbítására. Az EnterNet egyébként következetesen összekeveri a nagykereskedelmi ADSL-hozzáférés díjait a kiskereskedelmi ADSL-internet végfelhasználói díjaival. Az ADSL-internet végfelhasználói díjának ugyanis csak egy eleme az ADSL-hozzáférési szolgáltatás, melyet az Invitel nyújt. Az internetszolgáltatással kapcsolatos többi költséget az EnterNet építi be a szolgáltatás díjába: azaz a végfelhasználói árat az EnterNet, és nem az Invitel határozza meg.

Az EnterNet szerint 2002 nyarától az Invitel az ADSL-nagykereskedelmi szabályozás jogi kiskapuit kihasználva az EnterNet részére kizárólag veszteségesen tette lehetővé az ADSL értékesítését. Az Invitel közleményében kifejti, hogy ez az állítás alapvetően téves, hiszen az ADSL-nagykereskedelmi piac jelenleg nem szabályozott, a nagykereskedelmi árakat 2004-ben és 2005-ben is a piaci viszonyok határozták meg. Az EnterNet 2002 óta több jogi eljárást kezdeményezett az Invitel ellen. A hatóság és a bíróság minden esetben az Invitel álláspontját fogadta el. A határozatok szerint az Invitel Rt. alapvetően mindvégig jogkövetően, az együttműködés szabályainak megfelelően járt el – nemcsak jogi, hanem szakmai és etikai szempontból is.

Az Invitel szerint az az állítás sem helytálló, amely szerint a hatóságok nem léptek fel az Invitel monopóliumra való törekvése ellen, és nem oldották fel a nyilvánvalóan versenyellenes helyeztet. Az Invitel ADSL-nagykereskedelmi szolgáltatását az NHH két alkalommal, az EnterNet által kezdeményezett jogvitás eljárás keretei között, a GVH pedig – szintén az EnterNet kezdeményezésére – versenyfelügyeleti eljárás keretében vizsgálta. A GVH az Invitel magatartását jogszerűnek találta, és megállapította, hogy az Invitel semmilyen versenyjogi szabályt nem sértett, éppen ellenkezőleg: kiskereskedelmi árai a fogyasztók számára kedvezőek voltak.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Budapest, 2013. február 14.
Egy recepciós munkatárs a Microsoft Magyarország Kft. székházában, a főváros II. kerületében, a Graphisoft parkban 2013. február 14-én. A magyar kormány és a Microsoft Magyarország Kft. tavaly decemberben kötött stratégiai együttműködési megállapodást.
MTI Fotó: Bruzák Noémi
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.