Élet-Stílus

Hidegháborús bunker a Brooklyn-híd alatt

admin
admin

2006. 04. 03. 18:30

Egy eddig fel nem fedezett hidegháborús bunkert találtak meg nemrégiben a Manhattant Brooklynnal összekötő híres híd aljában. A hídpillérekben található pincehelységről egyelőre nem tudják, hogy atomtámadás esetén is biztonságos raktárhelységnek használták volna, vagy óvóhelyként is számoltak vele.

Naponta hozzávetőleg 150 ezer ember kel át a Brooklyn-hídon mit sem sejtve arról, hogy a híd aljában történelmi kincsek rejlenek. Bár már önmagában a híd is annak számít, hiszen a legrégebbi épségben megmaradt amerikai függőhídról, New York egyik szimbólumáról van szó, a hétköznapi járókelőknek arról eddig nem volt tudomásuk, hogy a hidegháború is nyomot hagyott a hídon. Szerencsére ez a nyom nem okozott károkat, meglepetést viszont annál inkább híd karbantartóinak.

Túlélőcsomag a híd alatt

A híd karbantartásán és ellenőrzésén dolgozó munkások ugyanis március közepén egy olyan befalazott ajtóra bukkantak, amely mögött a hidegháborús történelem egy érdekes fejezete tárult fel. A befalazott ajtó mögötti boltíves helységből több mint 350 ezer kekszes zacskó, orvosi segédeszközök (szorítókötéshez és intravénás injekciókhoz használt eszközök), hatalmas, fémből készült víztartályok és takarók kerültek elő. A kekszes papírokon jól láthatóan feltüntették, hogy az a polgári védelem különleges túlélőcsomagja. A zacskókon található utasítás szerint a bajba jutottaknak napi kétezer kalóriányit kell elfogyasztani belőle, ám az is jól kivehető a zacskókon található leírásból, hogy 10 év után meg kell őket semmisíteni, mivel szavatosságuk lejár.

A kekszes dobozokon található dátumok ugyanakkor két dologról tanúskodnak: egyrészt úgy tűnik, hogy bárki is tudott az óvóhelyként vagy raktárként használatos helységről és annak tartalmáról, az vagy elfelejtette, vagy magával vitte titkát a túlvilágra. A kekszeket nem semmisítették meg, így aztán most az azokon, valamint a vizes tartályokon található két dátum segít abban, hogy megfejtsék a titkot: vajon mi célból hozhatták létre ezt a helyiséget, és miért töltötték fel élelmiszerrel és túléléshez szükséges eszközökkel?

A kubai rakétaválság

A két dátum a hidegháborús események két meghatározó dátuma: 1957 és 1962. 1957-ben, a szovjet Szputnyik műhold fellövésekor az Egyesült Államok lakosai és vezetői azzal szembesültek, hogy a szovjetek lassan képesek az űr meghódítására. Tengerek szavatolta biztonságuk ezzel egy csapásra semmivé lett.

A másik dátum 1962, amely egy még komolyabb és közvetlenebb fenyegetés időpontját jelzi: a kubai rakétaválság idején az amerikaiak ugyanis már nemcsak teoretikusan érzékelhették meg, milyen is a fenyegetettség érzése.

Az esetleges atomtámadás réme tehát nem volt alaptalan ebben az időben, a túlélőcsomagok tartalma pedig megerősíti azt a feltételezést, hogy itt tulajdonképpen egy atombunkerről lenne szó. A National Geographic angol nyelvű honlapján olvasható hír szerint ugyan az nehezen feltételezhető, hogy valódi bunkernek képzelték volna el a híd alatti helységet, ehhez ugyanis túlságosan nyitottnak tűnik a folyóra néző ablakaival, ám hogy atomtámadás esetén mégis ide vonultak volna sokan, abban bizonyosak lehetünk. A takarókat tartalmazó dobozok felirata is ezt erősíti meg: „Csak az ellenség támadása esetén használandó”.

Magán atombunker-láz

Nicholas Cull, a Dél-Kalifornia Egyetem professzora az amerikai NG-honlapnak nyilatkozva elmondta: az ötvenes és hatvanas évek Amerikájában nagyon is valós veszélyként kezeltek egy esetleges atomtámadást. És bár a kormányzat központilag sohasem rendelte el, a polgári védelem és magán emberek is bunkerek százezreit építették meg ebben az időben. A városokban a legkülönbözőbb helyeket nevezték ki atombunkernek, a családi házak tulajdonosai pedig kertjük végébe építettek pinceszerű földalatti óvóhelyeket.

Ez utóbbiakból aztán a hidegháborús veszély elmúltával borospincék vagy gyümölcstárolók lettek, a bennük tárolt túlélőkészleteket pedig elajándékozták, az értékesebbeket pedig elárverezték. Épp emiatt oly meglepő, hogy a Brooklyn-híd aljában található pincehelységről egészen egyszerűen megfeledkeztek: New York egyik legközpontibb helyén teljes épségben megmaradtak a tárgyak, csak a kekszek romlottak meg.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.