Élet-Stílus

Három éven belül indulhat a Fonyód-Badacsony közötti komp

Kompjárat indítását tervezi a Balatonon Fonyód és Badacsony között a két település önkormányzata - jelentette be Kolber István regionális fejlesztésért és felzárkóztatásért felelős tárca nélküli miniszter szerdán Fonyódon, a kikötőben.

A miniszter Miseta István fonyódi és Krisztin N. László badacsonytomaji polgármesterrel, valamint Horváth Gyulával, a Balatoni Hajózási Zrt. vezérigazgatójával közösen tartott sajtótájékoztatóján kiemelte: a kompjárat jelentősen lerövidítheti a menetidőt a Balaton két partján lévő település között, azaz a jelenleg 80-100 perc alatt megtehető út mintegy 20 percre csökkenhet.

Kolber István elmondta, a tervek szerint turisztikai övezetet hoznának létre a tó körül, hogy ezáltal nagyobb lendületet adjanak ennek a térségnek. Úgy vélekedett: az autópálya-építés és a kompjáratok üzemeltetése pozitív hatással lesz a térségre.

Miseta István, Fonyód polgármestere szerint a kikötő mindkét városban alkalmas arra, hogy a legkisebb beruházással alkalmassá tegyék kompok fogadására. Reményei szerint három éven belül megindulhat a kompjárat a két település között.

A Balatoni Hajózási Rt. elkészítette a kompátkelő döntéselőkészítő tanulmányát, jelenleg a szakértők véleményezik – közölte Horváth Gyula, a Balatoni Hajózási Zrt. vezérigazgatója.

A kompkikötő és az M7-es autópálya kapcsolata közvetlenül biztosítható, s ezzel Fonyódon autópálya-vasúti csomópont-kikötő forgalmi központ alakulhat ki, amely a meglévő, Szántód-Tihany közötti vízi közlekedéssel együtt egy újabb kapcsolatot biztosít az északi és a déli régiók között.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik