Élet-Stílus

Mégsem lesz szakadás a Forma–1-ben

admin
admin

2006. 03. 28. 14:28

Mégis neveztek a 2008-as idényre azok a Forma–1-es istállók, melyek alternatív versenysorozat indítását tervezték. Ezzel valószínűleg elmarad a sportág kettészakadása.

Az FIA-nak sikerült kiugrasztania a nyulat a bokorból. Ahogy arról korábban beszámoltunk, a 2008-tól érvényes szabályok között volt egy olyan kitétel is, mely szerint a 2008-as idényre, már most, 2006. március 31-ig nevezniük kell a résztvevőknek.

Mindezt azért, hogy az FIA a versenyautókra vonatkozó technikai szabályokat még ez év június 30-ig közösen kidolgozhassa a nevezett csapatokkal. Most a legnagyobb F1-es autógyártókat (Mercedes, BMW, Renault, Honda, Toyota) tömörítő Grand Prix Manufacturers Association (GPMA) hivatalosan is bejelentette, hogy csapataik neveztek a 2008-as bajnokságra.

A Grand Prix Manufacturers Association öt csapata beadta a nevezését az FIA Forma–1-es világbajnokság 2008-as idényére – áll az autógyártók közleményében. Ezzel nagy valószínűséggel elhárult a veszélye annak, hogy kettészakadjon a mezőny.

Korábban ugyanis a GPMA tagjai azzal fenyegetőztek, hogy ha nem kapnak nagyobb részesedést a Forma–1 kereskedelmi jogaiból befolyt összegekből, illetve komolyabb szerepet az F1 irányításában, akkor egy új rivális szériát hoznak létre.

A neveztetést az is segítette, hogy az Európai Unió a múlt héten hozzájárult, hogy új cég kezébe kerüljön a Forma–1 vezetése. Befejezettnek azonban nem lehet nevezni a történetet, mert a GPMA tovább tárgyal Bernie Ecclestone-nal.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Megszólalt Havas Henrik

Miniature figures near Bitcoin physical coin. Futures on Bitcoins increased by more than 20% after their American debut on the Chicago Cboe Futures Exchange.  (Photo by Manuel Romano/NurPhoto)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.