Élet-Stílus

Az utóbbi évtizedekben kihalt a fajok közel fele

A dinoszauruszok kihalása óta, tehát 65 millió év alatt nem pusztult ki annyi biológiai faj a Földön, mint az elmúlt évtizedekben – állapították meg egy ENSZ-szervezet tanácskozásán.

A lesújtó adatot a világszervezet biológiai sokféleségről szóló konvenciójának a brazíliai Ciribati városban tartott tanácskozásán elhangzott, majd később nyilvánosságra hozott előadása tartalmazta. A 95 országot képviselő 1300 tudós által összeállított dokumentumból az tűnik ki, hogy a mezőgazdasági célú tömeges erdőirtás miatt évente hatmillió hektár erdő semmisül meg.

Ez viszont igen negatív hatást gyakorol a bolygó élővilágára, amit az is jelez, hogy 1970 és 2000 között 40 százalékkal csökkent a vadon élő állatok fajainak száma.

A Greenpeace nemzetközi környezetvédő szervezet külön körképet állított össze, amely szerint a világon két másodpercenként egy futballpálya területű erdőt vágnak ki. .„Példátlan tempóban folyik az értékes erdők megsemmisítése” – állapították meg a szerzők a tanulmányban, amelynek adatai szerint a Föld erdőállományának mindössze tíz százalékát védik megfelelő módon.

A március 31-ig tartó fórum munkájában 187 ország képviselői vesznek részt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik