Élet-Stílus

Indul a Bartók-év

admin
admin

2006. 03. 23. 08:55

Bartók Béla születésének 125. évfordulóját ünneplik szombaton országszerte; a születésnap előestéjén kezdődik meg a zeneszerző, népzenekutató tiszteletére meghirdetett jubileumi év programja.

A kormány tavaly szeptember 22-én hozott határozatot az évforduló megünnepléséről, a jubileumi év megrendezéséről. A programsorozatot „Cantata Profana” mottóval rendezik meg, a nyitóhangversenyt pénteken a budapesti Művészetek Palotájában tartják.

A jubileumi év fővédnöke Sólyom László köztársasági elnök, védnökei Bartók Béla jogutódjai: Bartók Péter és Vásárhelyi Gábor. A program előkészítésére tavaly emlékbizottság alakult Gyurcsány Ferenc kormányfő elnökletével.

Vándorkiállítás, internetes játék, koszorúzás

Bozóki András kulturális miniszter pénteken a Művészetek Palotájában számol be a programokról, a pályázatok eredményéről és az új pályázati lehetőségekről, valamint az internetes Bartók-játék indulásáról. A sajtótájékoztatón bemutatják azt a Bartók-vándorkiállítást is, amely 21 digitálisan szerkesztett tablóból áll. A tárlatot 12 nyelven, 32 sorozatban láthatja a nagyközönség világszerte. Szintén pénteken mutatják be az újbóli megnyitás előtt álló Bartók Béla Emlékházat a budapesti Csalán utcában. A zeneszerző egykori otthonát 1981-ben alakította, s részben építtette át a főváros; az épület mostanra megújult, a kiállítás pedig kibővült. Ugyanezen a napon Molnár Gyula polgármester megkoszorúzza az 1881. március 25-én született Bartók Béla újbudai szobrát a Kosztolányi Dezső téren.

Díjátadás, konferencia, opera

Másnap, hagyományosan az évforduló napján adják át a Bartók–Pásztory-díjakat a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen, ahol ezt követően ünnepi hangversenyt tartanak. A Hagyományok Háza ugyancsak szombaton ünnepi műsort rendez, amelynek programján népzenei ihletésű kompozíciók, illetve Bartók-művek népzenei feldolgozásai szerepelnek.

Az évforduló megünneplése már a hét elején megkezdődött: kedden Bartók útján címmel emlékkiállítás nyílt a budapesti Zenetörténeti Múzeumban, míg a Zenetudományi Intézetben háromnapos nemzetközi konferencia kezdődött a zeneszerző zenei és tudományos életművéről.

A Szegedi Tudományegyetem Zeneművészeti Főiskolai Kara szervezésében szerdán nyílt meg a Bartók Béla Nemzetközi Zongoraverseny, a Bajor Gizi Színészmúzeumban pedig csütörtöktől kiállítást tekinthet meg a nagyközönség Bartók és a tánc címmel.

Bartók-emlékév 2006 címmel a hónap közepétől május 16-ig kiállítás látható a budapesti metróban.

Az idén a Budapesti Tavaszi Fesztivál is Bartók, illetve Mozart emléke előtt tiszteleg; az eseménysorozat keretében a Magyar Állami Operaház Bartók Béla három színpadi művét viszi színpadra.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Breaking Bad
TV Series 2008 - 2013 USA
2012 Season 5, episode 2 : Madrigal
Created by : Vince Gilligan
Director : Michelle MacLaren
Bryan Cranston
Photo: Ursula Coyote.
It is forbidden to reproduce the photograph out of context of the promotion of the film. It must be credited to the Film Company and/or the photographer assigned by or authorized by/allowed on the set by the Film Company. Restricted to Editorial Use. Photo12 does not grant publicity rights of the persons represented.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.