Élet-Stílus

Ismét forgatják Tarr Béla filmjét

admin
admin

2006. 03. 22. 12:48

Hétfőtől ismét forgatják Tarr Béla új filmjét, A londoni férfit, de nem az eredeti francia helyszínen, a korzikai Bastia városában, hanem Magyarországon.

Azt nem tudni, hogy a stáb hol dolgozik, a rendező a forgatás nyugalma érdekében ezt ugyanis nem kívánta közölni. A Kossuth- és Balázs Béla-díjas Tarr Béla februárban, a 37. Magyar Filmszemlén jelentette be, hogy márciusban folytatódhat a forgatás. Mint Ránki Júlia hétfőn elmondta, a főbb szerepeket Miroslav Krobot , Tilda Swinton, Derzsi János, Lénárt István, Szirtes Ági, Bók Erika és Pauer Gyula alakítja Fred Kelemen kamerája előtt.

Tarr Béla később még Korzikán is akar fényképezni, de azt nem tudni, a filmesek mikor térhetnek vissza Bastiába; a forgatás mindenesetre várhatóan az év végén fejeződik be – mondta a sajtómegbízott.

A rendező az MTI-nek februárban azt mondta, a közönség a 2007-es filmszemlén már láthatja alkotását. A George Simenon azonos című kisregénye alapján, francia–német–magyar koprodukcióban készülő film gyártása három éve kezdődött; tavaly télen kilenc napot forgattak le Korzikán, amiből 30 percnyi csodálatos anyag készült el – mondta el korábban Téni Gábor producer.

Tarr Béla, A Kárhozat, a Sátántangó és a Werckmeister-harmóniák rendezője 1997-ben Krasznahorkai Lászlóval közösen írta a forgatókönyvet, majd két évig kereste a történetbe illő, „geográfiailag alkalmas” kisvárost a kikötővel. A stábot mindössze két nappal a forgatás előtt érte a drámai hír, hogy a francia producer öngyilkos lett. A francia támogatás elapadt, és csak a magyar pénzek „átfinanszírozásával”, jelentős késéssel tudták megoldani, hogy a drágán kialakított, nagy díszletigényű helyszínen – ahol vasútvonalat és hajót építettek, kiürítették a kikötőt – forgassanak. Kilencnapi munka után, pénzhiány miatt azonban el kellett hagyniuk a várost.

Nemzetközi és nemzeti filmes szervezetek később támogatásukról biztosították a stábot; a német és a francia partnerek is jelezték, készek a további együttműködésre. A Magyar Mozgókép Közalapítvány és a kulturális miniszter ígéretet tett arra, hogy a produkció mögé áll, ha a biztonságos befejezés szavatolt. Hosszadalmas jogi huzavona után a 13 Production nevű cég lett a francia társproducer.

Az 50 éves Tarr Béla legutóbbi nagyjátékfilmje, a Werckmeister-harmóniák a magyar filmszemlén fődíjat nyert, több külföldi fesztiválon elismerést szerzett, s hosszú idő után első magyar filmként kereskedelmi forgalomba került az Egyesült Államokban.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Megszólalt Havas Henrik

Miniature figures near Bitcoin physical coin. Futures on Bitcoins increased by more than 20% after their American debut on the Chicago Cboe Futures Exchange.  (Photo by Manuel Romano/NurPhoto)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.