Élet-Stílus

Hétszázmilliós veszteség a hazai mozikban

admin
admin

2006. 03. 14. 08:34

A tavalyi évben több mint egymillió nézőt és 700 millió forintot vesztettek a hazai mozik: az utolsó negyedévben bemutatott magyar filmek lassították a visszaesést – írja a Világgazdaság.

Folyatódik a magyar mozilátogatók számának évek óta tartó csökkenése: a Filmforgalmazók Egyesületének (FE) legfrissebb adatai szerint tavaly 12,45 millióan mentek moziba, ez 9 százalékos visszaesését jelent 2004-hez képest. Ezzel párhuzamosan a bevételek 7 százalékkal, 10,1 milliárd forintra csökkentek. Feldmájer Sándor, az FE alelnöke úgy véli: az elmúlt tíz év legrosszabb eredményét érte el a filmipar 2005-ben Magyarországon. Ebben szerinte nagy szerepe volt, hogy kevesebb kasszasikert hozó hollywoodi szuperprodukció került a mozikba, mint a korábbi években, emellett sok a folytatás és a feldolgozás, miközben a közepes filmek miatt egyre többen döntenek az otthoni DVD-zés mellett – írja a lap.

A hazai mozibiznisz folyamatos visszaesését jelzi az is, hogy első alkalommal zárt be multiplex mozi Magyarországon az év elején az Új udvarban, míg az egyik legnagyobb szereplő, az Inter-Com Rt. azt fontolgatja, megválik kilenc hazai érdekeltségétől. Feldmájer a lapnak hangsúlyozta: örvendetes tendencia, hogy továbbra is jól szerepelnek a magyar filmek. Az év végén moziba kerülő Csak szex és más semminek, valamint az Egy szoknya, egy nadrágnak nagy szerepe volt abban, hogy a január–október közötti húszszázalékos forgalomcsökkenés az év egészét tekintve végül tíz százalék alá csökkent – mondta. 2005-ben összesen 1,3 millióan voltak kíváncsiak hazai produkciókra, ez mintegy 909 millió forintos bevételt eredményezett.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Fotó: Bielik István / 24.hu
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.