Élet-Stílus

Parádés futamot nyert Alonso

Egy idénykezdet mindig más, mint egy évközi verseny. A taktikák még nem kiforrottak, a pilóták a tesztek ellenére, még csak ismerkednek az új autókkal. Már aki, mert van ugye néhány F1 pilóta, akinek benzin folyik az ereiben vér helyett.

Ha a végéről akarnám kezdeni, elég lenne annyit mondani, hogy Alonso 19 körrel a leintés előtt gondolt egyet és mindent eldöntött. A jól megválasztott taktikának köszönhetően, az addig vezető Michael Schumacher elé tért vissza a kerékcseréről. Végig közvetlenül mögötte haladt a német, de előzéssel csak egyszer próbálkozott, éa akkor sem volt igazán esélye.

Azért ez persze nem volt ilyen egyszerű, összesen 22-en voltak a pályán. Az újdonsült Ferraris, Felipe Massa előbb egy megpördüléssel sokkolta az érte szorítókat (közben majdnem kiütötte Alonsót), majd egy balul sikerült kerékcsere miatt 46 másodpercet dekkolt a boxban. Ennek ellenére azért a kilencedik helynél előrébb illett volna végeznie. Pláne, hogy Klien előtte ért célba! A RedBull csapat másik tagja is remekelt. David Coulthard nagyszerűen tartotta magát a BMW-s Heidfeld előtt, így végül tizedik lett.


Parádés futamot nyert Alonso 1

Alonso hozzáfogott címe megvédéséhez (Vezess.hu)

Räikkonen, szombati érdekes balesetének köszönhetően az utolsó helyről volt kénytelen a harmadikra feljönni. Szerintem el sem fáradt az 57 kör alatt, olyan könnyedén vágott át a mezőnyön az egy kiállásos taktikának köszönhetően. Marad tehát továbbra is a nagy kérdés: mikor kap Kimi olyan autót, ami nem esik szét, nem szakad le a kereke, nem robban fel a motorja? A válasz már biztosan megvan csak még nem publikus! (A finn állítólag a Ferrarihoz készül, ha Schumacher visszavonul).

A Honda csapat hétvégi teljesítményét mindenképpen ketté kell választani. Button ugyanis fantasztikusan ment, előbb Montoya-t kényszeríttette térdre, majd a harmadik helyért is csatázott egyet, de végül a negyedik helyen intették le. Rubens Barrichello viszont 15. lett.


Parádés futamot nyert Alonso 2

Schumachernek sem volt oka szomorkodni a tavalyi év után (Vezess.hu)

A vasárnapi volt Keke Rosberg fiának, Niconak az első Forma-1-es versenye. Be is bizonyította gyorsan, hogy jó géneket örökölt apai ágon. A hetedik hely szenzációs teljesítmény a fiatal pilótától, akiről a jövőben is biztosan sokat fogunk hallani.

Ha így folytatódnak az események, akkor minden idők legjobb Forma-1-es szezonja vár ránk! Folytatás egy hét múlva Malájziában.

A verseny végeredménye:
1. Alonso (spanyol, Renault, Michelin) 1:29:46.205 ó (206,018 km/h)
2. M. Schumacher (német, Ferrari, Bridgestone) + 1.246 mp
3. Räikkönen (finn, McLaren-Mercedes, M) + 19.360 mp
4. Button (brit, Honda, M) + 19.992 mp
5. Montoya (kolumbiai, McLaren-Mercedes, M) + 37.048 mp
6. Webber (ausztrál, Williams-Cosworth, B) + 41.932 mp
7. Rosberg (német, Williams-Cosworth, B) + 1:03.043 p

Parádés futamot nyert Alonso 3

Räikonnen elképesztőt autózott (Vezess.hu)

8. Klien (osztrák, Red Bull-Ferrari, M) + 1:06.771 mp
9. Massa (brazil, Ferarri, B) + 1:09.907 mp
10. Coulthard (skót, Red Bull-Ferrari, M) + 1:15.541 mp
11. Liuzzi (olasz, Toro Rosso-Cosworth, M) + 1:25.997 mp
12. Heidfeld (német, BMW-Sauber, M) + 1 kör
13. Speed (amerikai, Toro Rosso-Cosworth, M) + 1 kör
14. R. Schumacher (német, Toyota, B) + 1 kör
15. Barrichello (brazil, Honda, M) + 1 kör
16. Trulli (olasz, Toyota, B) + 1 kör
17. Monteiro (portugál, MF1-Toyota, B) + 2 kör
18. Szato (japán, Super Aguri-Honda, B) + 4 kör

Kiesett:
Ide (japán, Super Aguri-Honda, B) 36 kör
Villeneuve (kanadai, BMW-Sauber, M) 30 kör
Fisichella (olasz, Renault, M) 22 kör
Albers (holland, MF1-Toyota, B) 1 kör

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik