Élet-Stílus

Idő előtt megszakította turnéját a U2

admin
admin

2006. 03. 09. 13:56

Lemondta világturnéja utolsó 10 koncertjét a U2-együttes egy „közvetlen családtag" megbetegedése miatt – jelentette be csütörtökön Londonban az ír szupersztárcsapat menedzsere.

Márciusban kezdődött volna a Vertigo 06 elnevezésű turné távol-keleti szakasza, amelynek során Bono és társai eljutottak volna Új-Zélandra, Ausztráliába, Japánba és a Hawaii-szigetekre. Arthur Vogel, a turné fő szervezője a U2 honlapján megjelent közleményben hangsúlyozta: a koncertek lemondása elkerülhetetlen volt, és reméli, a rajongók tisztában vannak azzal, hogy „a zenekar nagyon nehezen hozta meg a döntést.”

A U2 napjaink egyik legsikeresebb koncertegyüttesének számít. Tavaly 140 millió dollárral egyike volt annak a három együttesnek, amely a legnagyobb bevételt kasszírozta fellépéseiből. Az elmúlt hetek latin-amerikai fellépései különösen sikereseknek bizonyultak.
Mexikóvárosban a híres Azték-stadionban 90 ezer néző előtt játszottak. Brazíliában 12 órát álltak sorba a rajongók a jegyekért, annak ellenére, hogy a jegyek 75 dollárba, az egyhavi brazil minimálbér kétharmadába kerültek. Chilében az együttes tagjai – Bono, The Edge, Larry Mullen és Adam Clayton, valamint menedzserük Tom McGuinness – átvehették az Amnesty International kitüntetését is az emberi jogokért vívott küzdelemben való részvételükért.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Budapest, 2015. június 19.
Szorosan egymásra záródva parkolnak a gépjárművek a főváros VII. kerületének egyik mellékutcájában. A furgon néhány centiméteres távolságot hagyva állt be az előtte és mögötte álló járművek közé.
MTVA/Bizományosi: Jászai Csaba 
***************************
Kedves Felhasználó!
Az Ön által most kiválasztott fénykép nem képezi az MTI fotókiadásának, valamint az MTVA fotóarchívumának szerves részét. A kép tartalmáért és a szövegért a fotó készítője vállalja a felelősséget.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.