Élet-Stílus

127663

Ladyfest lesz a hétvégén

Nemzetközi példára Budapesten is megrendezik a Ladyfestet, amely témája a női önmegvalósítás. A kiállítások, vetítések és koncertek női alkotókat mutatnak be, a workshopokon kreatív testi és szellemi tevékenységeket folytathatnak a résztvevők.

Az szervező Igazságosság és Esélyegyenlőség a Nemek között (IgEN) Egyesület közleménye szerint a március 10-ére, péntekre fáklyás felvonulást szerveznek, amelynek során olyan helyeken vonulnak végig, ahol éjszaka egyedül nem mernének. Felvonulásukkal csatlakozni szeretnének ahhoz az 1970-es évek vége óta élő nemzetközi mozgalomhoz, amely békés éjszakai felvonulások segítségével arra hívja fel a figyelmet, hogy a közterek éjszaka nem biztonságosak a nők számára. A felvonulás a Rudas fürdő előtt végződik, egy a szervezet szerint a nők számára nem eléggé barátságos nyilvános helyen.

Az első ilyen jellegű fesztivált az Egyesült Államokban, Olympiában rendezték meg 2000-ben, azóta számos nagyvárosban ünnepelnek világszerte minden évben. A fesztivál nem kötődik konkrét időponthoz és helyhez: decentralizált mozgalom, amelyhez bárki csatlakozhat, aki a nők művészi, szellemi, gazdasági és társadalmi elismeréséért kíván tenni. A Ladyfest előzménye az 1990-es években Amerikában szárba szökkent Riot Grrrls mozgalom volt, amely fellázadt a punkmozgalom férfiközpontúsága ellen. Aktivistái „a gitáros barátnője” szerep helyett maguk fogtak hangszert a kezükbe, és arra bíztatták a nőket, hogy zenéljenek. Zenekarok, fanzinek, helyi munkacsoportok alapításával szereztek mind nagyobb teret önkifejezési szükségleteiknek. Művészetük lényege az éles társadalomkritika volt, mely nemcsak a feminizmusból táplálkozott, hanem merített a zöld, illetve a faj-, osztály- és korelvűség ellen küzdő mozgalmakból is. A Ladyfest ehhez a politikai és művészi erőt egyesítő hagyományhoz nyúl vissza. A „lady” kifejezés az érési folyamatot hivatott szimbolizálni, miközben újraértelmezi a szó hagyományos, jólnevelt jelentését.

Szombaton a filmvetítések

13.30 Az én XX. századom (Rendező: Enyedi Ildikó)
Lili és Dóra ikrek, egy napon születtek 1880-ban azon az éjszakán, amikor Edison kiállította villanykörtéit a Menlo Parkban, ezzel beharangozva a modernitás évszázadát. Csecsemőként elszakadtak egymástól, és egészen különböző életutat jártak be. 1899 szilveszterén a XX. századdal egyszerre érkeznek Magyarországra az Orient expresszen. Dórából könnyelmű szélhámosnő, Liliből anarchista lett. Enyedi Ildikó filmje mitikus-humánus összefoglalása a század történetének. Tündérmesei időgépe visszafelé halad a múltban, és megértő, megbocsátó mesei stílusban perli vissza annak a lehetőségét, hogy legközelebb a megfelelő útelágazásokat találjuk meg.

15.30 Friss levegő (Rendező: Kocsis Ágnes)

Viola még mindig nagyon szép nő. Angéla szégyelli Violát. A kommunikáció közöttük már szinte lehetetlenné vált. Csak a kedvenc sorozatukat nézik mindig együtt, soha nem mulasztanak el egy részt sem. Viola ott dolgozik, ahol senki sem akar dolgozni. Keresi az igazi férfit, akit szeretni tudna. Angéla szép ruhákat szeretne tervezni. Valami másra vágyik. Egy másik életre. Friss levegőre. Kocsis Ágnes Friss levegő című első játékfilmje, mely egy nyilvános vécében dolgozó, egyedülálló anya és kamasz lánya kapcsolatán keresztül a felnőtté válás és az útkeresés problémáit mutatja be, az idei Filmszemlén a legjobb elsőfilmes rendezőnek járó Simó Sándor díjat nyerte el.

17.30 Csak szex és más semmi (Rendező: Goda Krisztina)

Amikor Dóra, a harminchárom éves színházi dramaturg rádöbben, hogy vőlegényének felesége és gyereke van, végképp elege lesz a férfiakból. Elhatározza, hogy egyedül vállal gyereket, ezért nekilát potenciális donorokat keresni…
Goda Krisztina első filmje az idei évad nagy közönségsikere. Egy komoly téma szórakoztató, könnyed vígjáték formájában.

19.00 Beszélgetés a Csak szex és más semmi című film alkotóival és szereplőivel
Vendégeinkkel és a nézőkkel a filmről és az egyedülálló nők gyerekvállalásának témájáról beszélgetünk.

Koncertek

21.00 Sikátor (punk)

Bár a Sikátor zenéje mára misztikus rockká keményedett punk elemekkel, hallani, hogy az együttes tagjai továbbra is a rock and roll-ban hisznek.

22.00 Nextime (jazz)

Andalító jazz zene, szép hang, burjánzó hangszerelés.

23.00 Rutkai Bori és a Specko Jedno

A képzőművész-filmrendező-énekesnő Rutkai Bori a 21. század sanzondívája, aki Specko Jedno nevű együttesével (Darvas Kristóf billentyű, Vozár János ütősök) adja elő maga írta számait. Dalai a halálról, a világbékéről, totemekről, idillekről, katicákról, boglárkákról, prémes combokról szólnak. A dalok atmoszférája és Bori színpadi jelenléte magával ragadó. Táncritmus és melankólia – tengerpart és szirup – ironikus naivitás – tango, bossa nova, rock’n’roll.

24.00 Ludditák (hiphop)

A bátaszéki Fiáth nővérek (Titanilla MC Titi és Mariann MC Móki) alkotta hiphop-duó névadójukkal ellentétben nem tör össze gépeket. Viszont ők Magyarország egyetlen női hip-hopzenekara, igen zúzós, időnként lázító és nagyon kreatív szövegekkel.

01.00-től dj Pozitíva, dj Flow. Visuals: nosubtitles

A két dj eklektikus szetteket játszik, a három leginkább jellemző stílus az easy/chillout partyzene, a dub/ragga/reggae és a drum & bass/jungle keveredik egymástól hajnalig.

Emeleti nagyterem:

14.00 Krav Maga önvédelmi tréning nőknek – csak nőknek

A Krav Maga egy praktikus önvédelmi és taktikai rendszer, amely foglalkozik az erőszakos események megelőzésével vagy a már kialakult helyzet kezelésével. Könnyen elsajátítható és alkalmazható technikákat tanít, az ember természetes és intuitív reakcióira épít, hogy a tanultak stressz alatt is kivitelezhetők legyenek. A stílust az izraeli hadseregben fejlesztették ki, ahol a nők és férfiak egyaránt hadkötelesek. Így a rendszer különösen alkalmas arra, hogy a nők viszonylag rövid idő alatt megfelelő önvédelmi jártasságra tegyenek szert.

Az edzés időtartama kb. 1,5 óra. Először a 2 tréner (1 nő és 1 férfi) néhány perces bevezetőt tart arról, hogy miről fog szólni az edzés, utána pedig technikák gyakorlása következik párokban. A technikák felépítése az egyszerűbbektől (csak kellemetlen szituáció, de nem veszélyes), a nehezebbek felé haladva (konkrét veszély) történik.

Megjelenés előzetes jelentkezés alapján, lehetőség szerint edzőcipőben, kényelmes hosszúnadrágban és pólóban (lehetőleg ne trikó vagy top legyen). Az edzésen ékszer nem viselhető.

16.00 Készítsünk híreket magunkról, nőkről!

2005. egy átlagosnak mondható februári napján az IgEN Egyesület felmérése szerint a magyar sajtótermékekben a hírek mindössze 12%-ában szerepeltek nők. Ezen a napon fordítsuk meg az arányokat! Készítsünk együtt híreket nőkről!
A 2005-ös Nemzetközi Médiafigyelő Projekt globális és hazai eredményeiről szóló beszámolót szívesen elküldjük, ha írsz egy emailt az igenegyesulet@freemail.hu címre.

19.00 Kapd fel a vizet! A női test szokatlan szemszögből – csak nőknek
Videóinstalláció, majd rövid, többször megismételt foglalkozás. Kulcsszó: pragmatikus. Megtanulunk állva pisilni. A motiváció felébresztésétől a gyakorlatig. A helyszínen zippzárbevarró műhely üzemel, ahol nadrágodat átalakíttathatod, megkönnyítve az állva pisilést.

Emeleti Kisterem:

13.00-21.00: XXX Csoport mozgásszínházi előadása
Interaktív installáció. “Előadásunk összemossa a határokat az installáció és a mozgásszínház között.”

Tilos Rádió Stúdió:

15.00-16-30: DJ Műhely – csak nőknek
Ha kíváncsi vagy a Tilos stúdióra, találkozni akarsz a legendás dívával, dj Beáta Pozitívával, fel szeretnéd tenni kedvenc lemezedet, vagy beszélgetnél a Ladyfestről, gyere!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik