Élet-Stílus

Persányi csökkentené a „zöld” termékek áfáját

A környezetbarát termékek versenyképesebbé tételéhez érdemes lenne csökkenteni az ezeket terhelő általános forgalmi adót - mondta Persányi Miklós, azöld tárca vezetője a "Hulladékból Termék 2006" című kiállítás megnyitóján Budapesten.

A miniszter szerint a „zöld” termékek áfacsökkentésének pontos részleteit az adónem átfogó reformjának keretében kell megfontolni a következő kormányzati ciklusban. Demszky Gábor főpolgármester a megnyitón megjegyezte, hogy az újrahasznosított anyagból készült termékek piacra jutását az adócsökkentés mellett a gyártóknak nyújtott kedvezményes hitelekkel is elő kell segíteni. Persányi felhívta a figyelmet, hogy a környezetbarát termékek terjedését a gazdasági szabályozó eszközök közül leginkább a termékdíj ösztönzi a gyártókon, illetve importőrökön keresztül.

A miniszter magyarázata szerint a hulladékok keletkezéséért felelős cégeknek évről-évre egyre nagyobb hányadot kell visszagyűjteniük, illetve újrahasznosítaniuk a kibocsátáshoz képest, amennyiben el akarják kerülni a kellőképpen magasan megszabott termékdíjakat. Persányi Miklós rámutatott, hogy az újrahasznosítás szempontjából kulcsfontosságú szelektív gyűjtést a különválogatott szemetet fogadó színes kukák teszik lehetővé. Adatai szerint az elmúlt négy évben megnégyszereződött a szelektív gyűjtésre alkalmas hulladékszigetek száma, és mára eléri a négyezret. Jelenleg ez a rendszer négymillió ember számára teszi lehetővé a környezetbarát hulladékkezelést, és három éven belül nyolcmillióra bővül a hálózat – jegyezte meg a miniszter.

Székely Anna, a Környezetvédelmi Szolgáltatók és Gyártók Szövetségének (KSzGySz) ügyvezető igazgatója, hogy a kiállításon megjelent mintegy 70 cég mellett még ugyanennyi foglalkozik újrahasznosítással Magyarországon, az iparág árbevétele 80-120 milliárd forintra becsülhető. Az ügyvezető igazgató szintén a piaci szereplés megkönnyítésében látja a másodlagos nyersanyagból készült termékek népszerűbbé válását, üdvözölte a miniszter által felvetett áfacsökkentési célt.

A Főpolgármesteri Hivatal épületében péntekig látogatható kiállításon az üveg-, alumínium-, műanyag és a fahulladék felhasználásának lehetőségeivel ismerkedhetnek meg az érdeklődők. A rendezvényre 3 ezer diákot várnak a szervezők, a KSzGySz, valamint a csomagolási hulladékok újrahasznosítását koordináló Öko-Pack Kht.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik