Élet-Stílus

Emelt díjas sms-t küld a mobilvírus

Ez az első olyan kártevő, ami képes emelt díjas sms-ek küldésére mobiltelefonokról. A vírus gyakorlatilag minden, Javát támogató készüléken működésbe léphet. Szakemberek szerint mindez azt jelenti, hogy új korszak kezdődhet a mobiltelefonálásban.

Eddig a különböző mobil készülékek – legyen szó mobiltelefonokról vagy PDA-król – tulajdonosainak nem igazán kellett aggódniuk a vírusok és más kártevők miatt. Azonban egyre több jel mutat arra, hogy ennek az idillnek hamarosan vége szakadhat. Ennek oka elsősorban az, hogy rohamosan elterjedtek ezek a termékek, másrészt viszont egyre jelentősebb a mobilpiac, és egyre több adatot tárolnak az emberek ezeken az eszközökön.

A Golem német híroldal az elsők között számolt be tudósításában arról, miszerint Oroszországban felbukkant az első igazán komolynak számító mobilvírus. A Red Browser azzal próbálja meg felhívni magára a gyanútlan felhasználók figyelmét, hogy ingyenes hozzáférést ígér bizonyos WAP-oldalakhoz. Ehhez pedig csupán egy ingyenes sms elküldésére van szükség. A cél, hogy az adott készülék tulajdonosa telepítsen fel egy Java-programot. Miután azonban ez megtörtént, a vírus nem ingyenes, hanem nagyon is sokba (3-5 euró közötti összegbe) kerülő sms-eket küld el ismeretlen helyre.

A Red Browser bár veszélyes, azonban a telepítése mégis könnyen megelőzhető, amennyiben az ember kellően figyel. Az első támpont, hogy a vírus csak és kizárólag a J2ME Java-motort használó mobiltelefonokat támadhatja meg, a régebbi Java-verziókat támogató eszközök tulajdonosai tehát fellélegezhetnek.

A másik támpont pedig, hogy a program kizárólag oroszul „tud”, ez pedig nagyban megkönnyíti a felfedezését. A számítógépes biztonsági cégek szerint azonban még akkor sem kell megijedni, ha valakinek mégis „felkúszott” valahogy a készülékére a Red Browser, ugyanis a kártevőt könnyen el lehet távolítani.

Jelenleg ugyan – főleg specifikációja miatt – a vírus az orosz felhasználók számára jelent veszélyt, ám a szakemberek óva intenek bárkit is attól, hogy lebecsülje a hasonló vírusok jelentette veszélyeket. A fő figyelmeztetés továbbra is az, hogy senki se telepítsen a mobiltelefonjára vagy más mobil eszközére ismeretlen eredetű programokat. A legjobb védekezés ezúttal nem a támadás, hanem az óvatosság.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik