Élet-Stílus

Új utakon az internetes keresők

A jövőben végrehajtandó fejlesztések, új technológiák közül a Microsoft a kezelőfelület radikális változását, a Google pedig a keresőmotorban esedékes finomításokat tartja fontosabbnak.

A nagyobb keresőket üzemeltető cégek a Wharton Technology Conference 2006 nevű rendezvényen gyűltek össze február utolsó hetében, ahol egyéb témák mellett a technológia jövője is szóba került. A ZDNet beszámolója szerint a Google és a Microsoft alapvető gondolkodásbeli különbségére derült fény, mivel a szoftvercég a látható változásokra, riválisa pedig a keresőmotorban, vagyis a háttérben végrehajtott fejlesztésekre helyezné a hangsúlyt. Abban mindkét cég egyetért, hogy bőven van még tér az újításokra.

„A különböző keresők saját maguknak ártottak azzal, hogy egy egyszerű mezőt jelöltek ki, ahová a felhasználók meglehetősen kevés információt pötyöghetnek be. Az elkövetkező öt évben a kezelőfelületek terén radikális változásokra számíthatunk” – jelentette ki Saleel Sathé az MSN Search divízió képviseletében. Elmondása szerint napjainkban átlagosan 2,3 szó felhasználásával bonyolítjuk le az internetes kereséseket, ami roppant kevés. Egy könyvtár példájával illusztrálta, hogy az ilyen műveleteknél általában jóval több információt használunk fel, és jóval részletesebb adatokat kapunk kézhez.

Matthew Glotzbach a Google részéről nem értett egyet ezzel a filozófiával, és hangsúlyozta, a technológia fejlődése egyben azt is jelenti majd, hogy a felhasználóknak nem kell jóval több adatot megadniuk a kereséseknél. A fókuszt ezért a háttérben, a keresőmotorban végrehajtandó változásokra helyezik, amely elvezet majd oda, hogy a motor rögtön rájön, mit is akarunk, és pontosan a kívánt információt adja vissza. A technológia szerintük is még gyerekcipőben jár, és igen messze vagyunk a tökéletességtől – ha egyáltalán ezt elérhetjük valamikor.

Természetesen a Yahoo sem maradt ki a vitából. Bradly Horowitz a cég részéről elmondta, hogy szerintük az eredményként kapott oldalak rangsorolásában rejlik a következő nagy lépés, amely a Google PageRank rendszeren alapulva lehetővé teszi a felhasználóknak, hogy saját maguk osztályozzák a végeredményt. Itt tehát nem egy közös szisztéma szerint sorolnák be a különböző weblapokat, hanem a mi magunk dönthetnénk el, milyen szempontok alapján álljon össze ez a rangsor, és mely oldalakat rakjuk a lista elejére. A részletekről nem esett szó, a Yahoo mindössze annyit árult el, hogy az eljárás kifejlesztésében felhasználóinak segítségére is számít.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik