Élet-Stílus

Buszpályaudvarból Design Terminál

admin
admin

2006. 03. 02. 07:00

Várhatóan májusban nyitja meg kapuit Budapest új kulturális centruma, a Design Terminál. A mintegy félmillárd forintos beruházás a volt Erzsébet téri autóbuszpályaudvar műemlék épületében kap helyet.

A tervek szerint a Design Terminál egy sajátos kiállítótér, szakmai tájékoztató és szolgáltató központ lesz, amely a hazai formatervezés, a korszerű design népszerűsítését tűzi ki célul. A két többszintes épületből álló együttes nagyobbik részében egy korszerű kiállítóteret alakítanak ki, amely formatervezési kiállításoknak és rendezvényeknek ad majd otthont. Ezen kívül Design shop, könyvesbolt, előadóterem és nyilvános szakkönyvtár is helyet kap a központban. Az épület másik – kisebbik részében – nyáron kiülős vendéglő, és kávézó várja a vendégeket.

A létesítmény szakmai programjainak előkészítésére és működtetésére a Magyar Szabadalmi Hivatal és a kultusztárca közösen létrehozott egy Kht-t. A Design Terminál Formatervezési Tájékozatató és Szolgáltató Kht-t évente közel 180 millió forinttal gazdálkodhat, amelyet a két fenntartó bocsát rendelkezésére.

Mint a kht. ügyvezetője, Pohárnok Mihály elmondta, ezen felül támogatja programjaikat a gazdasági és az oktatási tárca is. Konkrét programokra hazai és nemzetközi pályázati pénzeket keresnek, illetve, amint beindul a központ, saját bevételeket is terveznek a design-shopból, étteremből és a szakmai szolgáltatásokból.

Fel nem épült színház, költöző Volán-pályaudvar

A létesítmény ötlete 2002-ben merült fel, pont akkor, amikor a politika elvetette az épülő Nemzeti Színház Erzsébet téri helyszínét. Ekkor viszont már épült a Volán új távolsági buszpályaudvara a Népligetben, tehát lehetett tudni, hogy az Erzsébet téri, 1950-ben átadott késő-Bauhaus épület üresen marad. Adta magát tehát a helyszín, ami a központ megálmodói szerint „letisztult funkcionális stílusával, építészeti kvalitásával, szellemiségével” kínálta a tartalmi kapcsolatot a designközponttal. És persze az sem mellékes, hogy a főváros szívében, jól megközelíthető helyen van.

Pohárnok Mihály elmondta, hogy – noha minden politikai oldalról támogatták az elképzelést – nem volt egyszerű az eredetileg Volán kézben lévő épületet megszerezni. Az ÁPV Rt, majd az Államkincstár után végül a Miniszterelnöki Hivatal Központi Szolgáltatási Igazgatóságához került, amely már kiírhatta a felújításra a pályázatot. A közel húsz pályamű közül végül Golda János és Madzin Attila terve nyert, ők építik újjá az épületet. A műszaki átadás március 31-én lesz, a megnyitó pontos időpontja viszont különböző hivatalos papírok beszerzésétől függően, várhatóan május végén.

A Design Terminál idei programja

Elsőként a szervezők a magyar designerek nemzetközi sikereit szeretnék bemutatni. A Jelenlét című tárlat azért fontos, mert itthon alig tudunk valamit hazai szakembereink eredményeiről, másrészt a központ egyfajta missziós tevékenységébe is beleillik, hogy az – eddig a formatervezést szinte teljesen elhanyagoló – magyar vállalkozások ébredjenek rá a design jelentőségére. Még a tavaszi hónapokban terveznek egy plakátkiállítást a design szakos képző- és iparművészeti egyetemisták műveiből. Nyárra időzítik a Design és turizmus kiállítást, ahol a Magyarországon az utóbbi időben létesült építészetileg és formatervezés szempontjából is érdekes turisztikai beruházásokat mutatnák be. Az év kiemelkedő eseménye lesz a Magyar Formatervezési Díj pályázat anyagának bemutatója, amely a szeptemberi harmadik Design7 legfontosabb programja lesz. Tárgyalások folynak egy késő őszi Red dot kiállításról is, illetve karácsony előtt megrendezik a Design vásárt.

A hazai vállalkozások nem ismerték fel a design jelentőségét

A központ információs, tanácsadó szolgáltatásokat nyújt a kis- és középvállalkozásoknak formatervezési ügyekben. A Magyar Szabadalmi Hivatal és a Magyar Formatervezési Tanács elnöke, Bendzsel Miklós szerint érdemes lenne a hazai vállalkozásoknak élni a design eszközeivel, mert profitban is jól kifejezhető szerepe lehet egy-egy termék piaci bevezetésében. Mint mondta, egy brit vizsgálat egyértelműen bebizonyította, hogy a termékeik designjára odafigyelő vállalatok 80 százalékánál ez busásan megtérül.

Bármilyen furcsának is tűnik, a rendszerváltásig Magyarországon a nagyvállatoknál volt némi igény a formatervezésre. A 80-as években megalakult a Formatervezési Tanács, megnyílt és jól színvonalon működött a Design Center kiállítóterem. Az 1990-es fordulat után kialakult dinamikus közép- és kisvállalkozói réteg azonban jellemzően csak korlátozott mértékben ismeri fel a designban meglévő lehetőségeket. A Design Terminál egyik funkciója Bendzsel szerint, épp ezért e szükségletek felkeltése és közvetítése a vállalkozók felé. Vannak azért olyan területek, ahol látványosan odafigyelnek design fontosságára, ilyenek például az utóbbi években a hazai bortermelő cégek.

Megújul a város szíve

A Design Terminállal az Erzsébet tér évek óta rendezetlen kialakítása lassan befejeződhet. A március 31-i műszaki átadással egyidőben kerül a főváros fenntartásába a sok éve szintén rendezetlen helyzetű – a fel nem épített Nemzeti Színház helyén létesült – Gödör Klub is. Ezzel Design Terminál szomszédságában máig civil kezdeményezésként működő kulturális centrumban is elkezdődhetnek a fejlesztések. Pohárnok Mihály információi szerint ez még nem minden, az Erzsébet téri parkot is felújítják, így az Erzsébet tér egy nagyterületű szórakozó-, kulturális -, pihenőparkká válhat.

Ráfér a fővárosra…

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.