Élet-Stílus

Putyinnal nyílt a sárospataki könyvek kiállítása

admin
admin

2006. 03. 01. 12:26

„Köszönöm Oroszország, köszönöm Putyin elnök úr" – mondta Gyurcsány Ferenc szerdán, amikor megnyitották a sárospataki könyveket bemutató kiállítást a Magyar Nemzeti Múzeumban.

Gyurcsány Ferenc a díszteremben rendezett ünnepségen örömét fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy a két ország úgy döntött, továbblép a nemzeti fájdalmakon, sérelmeken, és egy új jövőt épít. Vlagyimir Putyin örvendetesnek mondta, hogy a sárospataki kulturális és szellemi értékek visszakerülnek jogos tulajdonosukhoz. Ez annak köszönhető, hogy gyökeresen megváltozott a két ország politikai viszonya – tette hozzá.

Putyin kitüntetéseket is osztott

Az orosz elnök elismeréseket nyújtott át olyan magyar személyeknek, akik sokat tettek a magyar–orosz kulturális és tudományos kapcsolatok fejlesztéséért. Puskin-érmet kapott többek között Szabó István filmrendező, Domokos Péter, az ELTE finnugortanszék-vezetője és Szvák Gyula, az ELTE ruszisztikai központjának vezetője. 

A teljes politikai elit képviseltette magát

A kiállítás megnyitóján részt vettek a közjogi méltóságok, az államfő és a miniszterelnök mellett Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke, továbbá miniszterek, az egyházak képviselői, a parlamenti pártok vezetői, országgyűlési képviselők. A ceremónián ugyancsak jelen volt Göncz Árpád és Mádl Ferenc volt köztársasági elnök, Orbán Viktor és Medgyessy Péter volt miniszterelnök, Demszky Gábor főpolgármester, Vizi E. Szilveszter, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke.

Könyvtár a múzeumban

A Magyar Nemzeti Múzeumban egy könyvtár hangulatát felidézve készítették el az Oroszországból több mint hatvan év után hazakerült könyveket bemutató tárlatot. A kormány és a tulajdonos református egyház képviselői múlt csütörtökön nyitották fel az Országos Széchényi Könyvtárban (OSZK) a köteteket tartalmazó hét ládát; a felbecsülhetetlen kultúrtörténeti értékű ősnyomtatványok és könyvek előző nap érkeztek Budapestre.

A Magyar Nemzeti Múzeumba a hét végén átszállított 136 kötetet az intézmény kupolatermében tizenhárom tárlóban helyezték el; a tárlók közül kettő a legkorábbi vitrinekből származó úgynevezett nyilas-szekrény, a többi a kiegyezés körüli években használt asztali tárló. A kupolaterem központi helyére kerültek azok az üvegtárlók, amelyekben a legértékesebb könyvritkaságok láthatóak; ilyen például Hartmann Schedel 1493-as világkrónikája, a Cronicarum Libri.

A kötetek bizonyos értelemben visszakerültek a múzeumba; 1938-ban, amikor az értékes sárospataki gyűjtemény egy részét Budapestre szállították, a ritkaságokat egy ideig a Magyar Nemzeti Múzeumban őrizték. Onnan kerültek két bank széfjébe, ahonnan – magyar kutatók szerint – szovjet csapatok különleges egységei vitték el 1945 februárjában.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.