Élet-Stílus

Március végén mutatják be Szörényi operáját

admin
admin

2006. 03. 01. 16:38

Szörényi Levente Árpád népe című misztikus operájának ősbemutatója, amelyre már elkelt minden jegy, március 28-án fél 8-kor lesz a Papp László Budapest Sportarénában, előző nap pedig ott tartják a nyilvános főpróbát.

Rosta Mária, az opera producere elmondta, hogy egyszeri és megismételhetetlen előadásról van szó, hiszen az Árpád népe eleve filmre készült, miután nincs megfelelő színház az előadáshoz. A BS-ben az 1800 négyzetméteres színpad az aréna egyharmadát borítja be. A Makovecz Imre által tervezett díszlet 20 méter azaz nyolc emelt magasságú lesz. A 135 perces darabban összesen 1500-an dolgoznak, a színpadon egyszerre háromszázan lesznek a “legzsúfoltabb” jelenetekben.

A sajtótájékoztatón jelen volt Szörényi Levente, rajta kívül Fonyódi Tibor, az alapdráma szerzője, Pozsgai Zsolt, aki a librettót jegyzi, Nagy Viktor rendező, Makovecz Imre díszlettervező, és Szörényi Szabolcs zenei rendező, Szörényi Örs művészeti vezető, és Zsuráfszki Zoltán koreográfus, valamint Kovács Yvette Alida jelmeztervező, aki személyesen mutatta be a kosztümöket.

A múlt év decemberében elkészült opera az István király halála utáni időszakot dolgozza fel, amikor a trónra került Orseolo Péter ellen egyre nő az elégedetlenség, s követelik “Árpád népe” visszatérését. A mű a történelemhez hűen, de fiktív, misztikus elemekkel átszőve mutatja be a tragikus eseményeket, András felemelkedését, majd bukását. Szörényi Levente elmondta, hogy az Árpád népe az árulásról szól, utalva arra, hogy András megszegte fivérének, Leventének tett ígéretét, hogy engedi az ősi hagyományok ápolását.

A szerző egyúttal elismeréssel szólt a stábbal eddig végzett közös munkáról. A főbb szerepekben Miller Lajost, Kiss B. Attilát, Feke Pált, Auksz Évát és Újhelyi Kingát láthatja hallhatja a közönség. A színpadon lesz többek között Molnár László, Cserhalmi Ferenc, Tóth Sándor, Kalapács József, Kálloy Molnár Péter és Makrai Pál.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Megszólalt Havas Henrik

Miniature figures near Bitcoin physical coin. Futures on Bitcoins increased by more than 20% after their American debut on the Chicago Cboe Futures Exchange.  (Photo by Manuel Romano/NurPhoto)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.