Élet-Stílus

Környezetügyi beruházások 800 milliárd forint értékben

admin
admin

2006. 03. 01. 18:01

Jelenleg 800 milliárd forint értékű környezetügyi beruházás folyik az országban, és megkezdődött a 2007 utáni, kohéziós alapból finanszírozandó 21 nagyprojekt előkészítése is - közölte a szakminiszter.

Persányi Miklós a “hulladékforradalmat”, a biztonságos környezetvédelmet és a barátságos természetvédelmet jelölte meg a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium (KVM) által követett fő irányként. Ennek jegyében az EU által finanszírozott valamennyi környezetügyi beruházás forrásait időarányosan lekötötte az ország – mutatott rá.

A környezetvédelmi és vízügyi miniszter kiemelte: “az ország egész területén 2009-re kialakul az európai színvonalú hulladékgazdálkodás, a szennyvíz-közművekkel való ellátottság pedig a mostani 65 százalékosról jóval 80 százalékos fölé emelkedik az évtized végére”.

Hozzáfűzte, hogy néhány hónapon belül “bezárul” a Balaton körüli főgyüjtő csatornarendszer, amelyre újabb tókörnyéki települések kezdhetik meg új szennyvízhálózatuk rákapcsolását. Ez a folyamat, beleértve a zalakarosi térséget is, 3-4 év alatt befejeződik. A KVM vezetője kiemelten szólt a – zömében tiszántúli – ivóvízvédelmi programok folytatásáról, a gazdasági és a természetvédelmi érdekek összhangját szolgáló agrár-környezetgazdálkodás kiterjesztéséről. Az utóbbi célra tervezett 150 ezer helyett több mint 1 millió hektárnyi területre jutott a vártnál nagyságrendekkel magasabb, 4,2 milliárd forint támogatás.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nyíregyháza, 2016. december 27.
Vásárlók egy telekommunikációs üzletben a karácsony utáni leárazás idején Nyíregyháza egyik bevásárlóközpontjában 2016. december 27-én. Az ünnep után megkezdődött az üzletekben a hagyományos év végi leértékelés.
MTI Fotó: Balázs Attila

Jobban élünk, mint tíz éve

Nyíregyháza, 2016. december 27.
Vásárlók egy telekommunikációs üzletben a karácsony utáni leárazás idején Nyíregyháza egyik bevásárlóközpontjában 2016. december 27-én. Az ünnep után megkezdődött az üzletekben a hagyományos év végi leértékelés.
MTI Fotó: Balázs Attila
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.