Élet-Stílus

T-Online: 1 millió nyugdíjas háztartást a hálóra!

A T-Online a mai napon a Kogart házban tartotta meg évértékelő sajtótájékoztatóját. Simó György vezérigazgató a 2 milliárdos profit bejelentése mellett köszöntötte a 200 000. ADSL előfizetőt is.

A T-Online kétszázezredik előfizetője véletlenül egy nyugdíjas értelmiségi hölgy, aki teljesen felkészült internet témakörben és elhivatott a szélessáv iránt.

A T-Online 2003-ban még veszteséges vállalkozás volt, mivel a szélessáv kezdeti beruházásait próbálták egyensúlyba hozni a bevételekkel. Tavaly viszont már 665 milliós eredményt könyvelhettek el, ami 2005-re 2 milliárd forintra duzzadt.

Simó büszkén mesélte el, hogy a cég melyik része mennyire sikeres és mennyire sok profitot hoz. Tény, hogy a T betűsödés további laikus szíveket hódított meg a Matávnet-Axelero-T-Online-nak. Szintén tény, hogy a szélessávú internet a következő korszakába lépett, amikoris a korai befogadók után már tömeges igény jelentkezik a szolgáltatásra. Ez azt jelenti, hogy a felsőfokú végzettségűek 44 százaléka és a gyermekes családok negyede használ szélessávot, és úgy általánosságban a T-Online szerint több, mint 3 millió rendszeres internetező van hazánkban.

Ezeket a számokat tovább szépítenék 2006-ban, amikor a cég be szeretné kötni a 600 000. szélessávú előfizetőjét is – ebbe persze az ADSL mellett a T-Kábelt és az egyéb alternatív megoldásokat is beleszámolják. Ehhez az eredményhez a fent említett adózási eredmény révén meg is van minden eszközük, hiszen a kicsikkel szemben tömérdek pénzt képesek visszaforgatni mind a marketingbe, mind a szolgáltatásfejlesztésbe. A hirdetési bevétel ugyan az összeredményből mindössze 6 százalékos részt képez, de portáljait is tovább erősíti és bővíti a vállalat.

Mivel a vállalat álláspontja szerint jövő év végén már a fizetőképes piac határait fogják súrolni, ezért következő lépcsőfokként a magyar háztartások közel harmadát adó 60 feletti korosztályt szeretnék majd elérni. Az elkövetkezendő hónapokban ugyan a választásokra tekintettel már nem, de május után bárki is legyen ott, verni fogják az asztalt, hogy ez realizálódjon. Simó szerint ez közös társadalmi érdek és ebben az esetben nem a politika fog hatni a gazdaságra, hanem fordítva. Úgy látja, hogy a szakminisztérium, a sokmilliárdos forrás és a még be nem jött EU-s forrásoknak elegendőnek kell lennie ehhez. S valóban kik lehetnének a legjobb ügyfelek, mint a nyugdíjasok, akiknek nehézséget okoz a közlekedés és könnyebben intézhetnék el minden ügyüket online a bevásárlástól a közügyekig bezárólag.

IPTV egy hónap múlva

A cég persze ezen kívül máson is töri a fejét. Sólyom Balázs, az újonnan kinevezett PR felelős elárulta, hogy 1 hónap múlva bejelentik az IPTV szolgáltatásukat, amihez körülbelül 6 Mbites sávszélesség lesz az ideális. A részletekről egyelőre keveset tudunk, de az kiderült, hogy az internetezésre és a TV-re külön dedikált sávszélesség áll majd rendelkezésre, tehát a normál letöltési sebességek nem növekszenek majd.

A multimédiás szolgáltatási körbe beletartozik majd a TV mellett a Video-on-Demand is, aminek előszelét már a T-Online Téka szolgáltatása érezteti. Ehhez képest persze egy jóval korrektebb, közel HDTV minőségű adatfolyamot igérnek. Az év legnagyobb dobása nyilván ez lesz, illetve a Klip internetes telefon elterjesztése. Utóbbi ugyan drágább, mint a konkurens termékek – például a Skype vagy VoIP buster -, cserében a netszámlára is lehet terhelni, így nem kell hozzá a magyar háztartások ritka kelléke, az internetes fizetésre is alkalmas dombornyomott bankkártya.

Simó Györgyöt megkérdeztük arról is,hogy mivel mind három T betű szolgáltat valamilyen formában szélessávú internetet, (T-Com: Wifi, T-Mobil: 3G, T-Online: DSL) van-e arra kilátás, hogy a három szolgáltatás közös csomagokban találkozzon. Erre is, mint sokmindenre, kitérő választ kaptunk: “Vagy lesz, vagy nem lesz” – mondta Simó György, majd hozzátette, hogy a lehetőség ugyan adott, viszont az is kell hozzá, hogy számottevő ügyféloldali igény is párosuljon hozzá. Amennyiben ez jelentkezik, akkor reagálni fognak rá, de többet nem akart mondani, mivel ehhez három cég kompromisszuma szükséges.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik