Élet-Stílus

Lassítják a munkát az új technológiák?

Ezt állítják egy friss felmérés szerint a tengerentúli dolgozók, akik szerint a kilencvenes évek első feléhez képest nagyobb a kapkodás és kevesebb az eredmény - az USA eközben továbbra is vezet a termelékenységi mutatók terén.

A Day-Timer részére elkészített felmérésben ezer alkalmazott véleményére voltak kíváncsiak, és a kapott eredményeket összevetették az 1994-ben összeállított hasonló kutatással. A legfeltűnőbb változás a technológia megjelenésével, illetve annak hatásaival kapcsolatos. Általános panasz ugyanis, hogy az új fejlesztésekkel, amelyek pedig elméletben a munkát könnyítenék meg és tennék egyszerűbbé, növekedett a termelésre fordított idő, és csökkent az előállított mennyiség.

Bő egy évtizeddel ezelőtt a teljesíthetőnek vélt napi munka átlagosan háromnegyede készült el a tengerentúlon, míg manapság ez mindössze kétharmados arányt ér el. “Az új technológiák minden területen gyorsulást okoztak, és paradox módon ezzel egy időben némi lassulást is előidéztek. Ma már általában nem koncentrálunk egyetlen feladatra, hanem éppen csak belekóstolunk, aztán ugrunk is a következőre” – jellemezte a helyzetet John Challenger, a felmérést elkészítő Challenger, Gray and Christmas tanácsadói cég első embere.

Megfigyeléseik szerint az egy évtizeddel ezelőtti állapothoz képest az alkalmazottak jó részét emailok, azonnali üzenetek és mobilhívások tömegével bombázzák nap mint nap, míg a munkahelyen a számítógép előtt töltött idő heti 9,5 óráról egészen 16 órára nőtt. Naponta átlagosan 46 elektronikus levél érkezik, amelynek fele kéretlen üzenet. Nem csoda, hogy az alkalmazottak többsége úgy érzi, állandó rohanásban vannak.

Ez nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a munkájukkal, termelékenységükkel elégedettek (a tervezett napi munka legalább felét elvégzők) aránya 81 százakról 51 százalékra esett. “Gyorsabbnak, okosabbnak és jobbnak érezzük magunkat az új megoldásokkal az oldalunkon, de kénytelenek vagyunk elismerni, hogy mindez kapkodáshoz, és az eredmények romlásához vezet” – jelentette ki Maria Woytek a Day-Timer részéről.

Márpedig az Egyesült Államoknak nincs oka szégyenkezni: a brit statisztikai adatok szerint a G7, vagyis a világ legfejlettebb gazdaságait tömörítő szervezetben továbbra is az USA vezet kimagasló termelékenységével. A 2004-re vonatkozó, újravizsgált eredmények (egy főre eső GDP) alapján az európai országok (Franciaország, Németország, Egyesült Királyság) némileg lemaradva követik a tengerentúli óriást.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik