Élet-Stílus

Bebizonyosodott a H5N1 jelenléte

A hivatalos brit vizsgálatok megerősítették, hogy a madárinfluenza emberre is veszélyes, H5N1-es vírusa fertőzte meg azt a három hattyút, amelynek tetemét a múlt héten találták meg Magyarországon. Ezt Batiz András kormányszóvivő tudatta közleményben.

Madárbetegség

Bár a H5N1 vírus az embereket is megfertőzheti, sőt, akár meg is ölheti, a veszély mértéke csekély. A H5N1 ugyanis csak korlátozottan terjed állatról emberre. A betegség ugyan jelen van Európa több országában, még egyetlen áldozatot sem szedett. A törökországi halál-esetek fő oka az alacsony higiéniai szint és a megfelelő tájékoztatás hiánya volt.

A múlt héten madárinfluenza miatt elrendelt karanténrendelkezések betartását folyamatosan ellenőrzik Bács-Kiskun megye két településén. A kormányszóvivő szerint újabb óvintézkedésekre nincs szükség.

Az érintett körzetben további hattyútetemeket találtak hétfőn. Batiz András elmondta, hogy a négy újabb bütykös hattyú teteméből vett mintát is kiküldték vizsgálatra a magyar szakhatóságok az angliai laboratóriumba: kettőt hétfőn, kettőt pedig ma.

Továbbra is csak két falu van karanténban

Az már a korábbi, magyarországi laborvizsgálatok alapján kiderült, hogy a múlt héten Nagybaracska és Csátalja térségében talált hattyútetemekben a madárinfluenza H5-ös vírustörzse mutatható ki.

Süth Miklós főállatorvos még a múlt héten bevezette a két település körüli 3 és 10 kilométeres sugarú karanténzónát.

A kormány már ennek alapján elrendelte, hogy a szakmai hatóságok a munkájuk során járjanak el úgy, mintha bebizonyosodott volna a H5N1-es vírustörzs megjelenése – írta a kormányszóvivő.

Batiz András hozzátette: a madárinfluenza továbbra is állatbetegség Magyarországon, amely sem az embereket, sem a háziszárnyasokat nem veszélyezteti.

Egy tegnapi miniszterelnöki nyilatkozatban Gyurcsány Ferenc elmondta: az ideiglenes törzskönyvet a vakcina belföldi felhasználására akár ma is megkapnák, de ezt jelenleg azért nem kell kérni, mert nincs oltási szükséglet. Hozzátette: van oltóanyag, így ha az ÁNTSZ elrendeli, akkor késlekedés nélkül be tudják oltani azt a mintegy 20 ezer embert – állatorvosokat, állatgondozókat – akik beteg madarakkal érintkezhetnek.

Gyorstesztelnek a baromfitelepeken

A hét közepétől már használható a baromfitelepeken az a gyorsteszt, amely 15 perc alatt kimutatja, hogy az állat madárinfluenzás-e vagy sem. Ezer adagot rendeltek belőle eddig, de nemsokára félmillió darab érkezik Magyarországra. Mielőtt levágják, ezzel tesztelik majd az állatokat.

A gyorsteszt azt nem mutatja ki, hogy a H5N1-típusú, tehát az emberre is veszélyes vírus van-e az állatban jelen.


Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik