Élet-Stílus

WHO: keveset költünk a madárvész elleni oltóanyagra

admin
admin

2006. 02. 20. 13:40

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint bár világszerte több mint hárommilliárd dollárt költöttek a madárinfluenzás megbetegedések elleni szerekre, de közel sem fordítanak eleget olyan oltóanyagok kifejlesztésére, amellyel megelőzhető lenne egy esetleges járvány.

A WHO influenzavakcina-fejlesztési különtanácsadója elmondta: A világjárvány elleni oltóanyag kifejlesztésében lassú a haladás, a vírusos megbetegedéseket kezelő szerekkel kapcsolatos beruházásokhoz képest a madárinfluenza-vakcina kifejlesztése túlságosan kevés figyelmet kapott, annak dacára, hogy egy világjárvány esetére ez lenne a legígéretesebb egészségügyi befektetések egyike.


A kormányok legalább 3 milliárd dollárt költöttek a Roche Tamiflu nevű gyógyszerének felhalmozására, azonban e szer – amely nem előzi meg az influenzát, csak enyhíti annak tüneteit – jelenleg rendelkezésre álló adagjai csak a világnépesség mintegy 2 százaléka számára elegendők. Ugyanakkor egy vakcina sokkal több embernek adhatna védettséget – tette hozzá.


A francia Sanofi Pasteur, a világ vezető oltóanyaggyártója, a magyar kormány és a magyar Omninvest is azt közölte, hogy kísérleti vakcináik hatékonyak a betegség elleni immunválasz kiváltásában. Senki nem tudja persze, hogy az oltóanyagok közül melyik lesz hatásos a H5N1 speciális, módosult vírustörzse ellen.

Németországban a madárinfluenza emberre is veszélyes H5N1 vírusa elérte a szárazföldet – ismertették Berlinben. A szövetségi állat-egészségügyi kutató intézet először mutatta ki a vírust két olyan vadmadárnál – egy ölyvnél és egy ezüstsirálynál –, amelyek tetemét nem Rügen szigetén, hanem a sziget előtti szárazföldön szedték össze.


A szigeten begyűjtött elhullott madarak közül immár közel nyolcvannál mutatták ki a H5N1 vírust, de mint egy helyi illetékes fogalmazott, „a szám óráról órára növekszik”. Bár a német baromfiállományban nincs jele madárinfluenza-fertőzésnek, vasárnap elővigyázatosságból elkezdték megsemmisíteni a rügeni baromfiállományt, illetve annak egy részét, és a szigetet katasztrófa sújtotta területnek nyilvánították. Az állatokat többek között konténerekben pusztítják el széndioxiddal.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.