Élet-Stílus

Franciaországban is felbukkant a madárinfluenza

admin
admin

2006. 02. 20. 09:45

Világszerte egyre több országban bukkan fel a madárinfluenza: a hétvégén Indiában két államban is kimutatták az emberre is veszélyes H5N1-es vírustörzset. Franciaországban is felütötte a fejét a kór, a britek pedig arra számítanak, hogy a héten hozzájuk is elér a betegség.

Indiában a tervek szerint kényszerlevágás miatt körülbelül félmillió szárnyast fognak elpusztítani a következő napokban. A kórnak egyébként már meg is van az első halálos áldozata a délkelet-ázsiai országban: hivatalos bejelentés szerint ugyanis a H5N1 következtében halt meg egy férfi, aki abból az államból származott, ahol elsőként észlelték a kórokozót. Mindeközben Indonéziában szombaton 19-re emelkedett a madárinfluenza halálos áldozatainak száma. A laborvizsgálatok megerősítették, hogy a kór emberre is veszélyes altípusa végzett egy 23 éves fiatalemberrel. Közben Hongkongból, Iránból, Egyiptomból és több afrikai országból is újabb, illetve további fertőzésekről számoltak be a hatóságok.

Európában is újabb országban bukkant fel a betegség. Görögország, Olaszország, Szlovénia, Németország, Ausztria és Magyarország után ugyanis – hetedik uniós tagállamként – Franciaországban egy elhullott vadkacsában mutatták ki a madárinfluenza vírusát. A hatóságok közölték, hogy az érintett területeken az EU által is megkövetelt szigorú óvintézkedéseket foganatosították. Nagy-Britannia attól tart, hogy éppen a franciaországi fertőzés miatt a kór napokon belül eléri a szigetországot is. A brit hatóságok már eleddig is 3500 olyan mintát bevizsgáltattak, melyek vadmadaraktól származnak, de még nem fedezték fel az emberre is veszélyes altípust. Ugyanakkor arra kérték az embereket, hogy azonnal jelentsék, ha „szokatlan” madárpusztulást észlelnek.

Ausztriában vasárnaptól tilos lesz a szárnyasokat a szabad ég alatt tartani, miután Bécsben is megjelent a madárinfluenza emberre is veszélyes variánsa. A tilalom április 30-ig lesz érvényben. A német hatóságok időközben arról számoltak be, hogy Rügen szigetén negyven fölé emelkedett a H5N1 következtében elpusztult madarak száma.

Magyarországon az elhullott szárnyasokkal kapcsolatban szombat délutánig 441 bejelentést regisztráltak a 189-es kormányzati információs számon. Ezek szerint egy elhullott kormoránt, egy szárcsát és egy szürke gémet találtak a Bács-Kiskun megyei Nagybaracska védő- és megfigyelőkörzetében. (A körzetben meghúzott 3 kilométeres védő- és a 7 kilométeres megfigyelőövezet kialakítását az Európai Bizottság rendelkezései is előírják.) Mindazonáltal Süth Miklós országos főállatorvos úgy vélekedett, hogy nincs szükség újabb intézkedésre. Várhatóan egyébként a hét közepén derül ki, hogy az emberre is veszélyes H5N1-es variáns végzett-e azokkal a hattyúkkal, melyeket a múlt héten találtak Bács-Kiskun megyében. Mindeközben tizenegy ember járványügyi vizsgálatát rendelték el, akik korábban érintkeztek madárinfluenzában elhullott madarakkal.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.