Élet-Stílus

Kovács: az internet-hozzáférés biztosítása magában nem elég

admin
admin

2006. 02. 17. 15:12

A nyugati országrészben lényegesen magasabb az internet használata, pedig Kelet-Magyarországon jóval nagyobb az internethozzáférési lehetőség, ami azt jelenti, hogy a hozzáférés biztosítása önmagában nem elegendő - közölte az informatikai és hírközlési miniszter.

Az adatokat tekintve az internetezési lehetőség épp az esélyteremtés miatt jóval nagyobb a keleti régióban, ezzel „azt feltételeznénk”, hogy az alkalmazása is hasonló, pedig a nyugati országrészben magasabb a felhasználói arány – mondta Kovács Kálmán. Az embereknek meg kell ismerniük, hogy miért jó az internet használata, és ha ez megtörtént, hirtelen fölzárkózik a térség is. Az egyik legfontosabb cél, hogy idén legalább 10-15 százalékkal csökkenjenek a mobil, illetve az internetezési tarifák, ugyanis a hazai jövedelmekhez képest ezek az árak még mindig magasak – emelte ki. A másik program szerint el kell érni, hogy tíz éven belül minden magyar háztartásban legyen internet, „a rácsatlakozási lehetőség legyen olyan természetes, mint a gázszolgáltatás az utcában” – tette hozzá.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Beregszász, 2015. március 19.  
Vásárló fizet az egyik élelmiszer áruházban a kárpátaljai Beregszászon, a Bohdana Hmelnickoho utcában 2015. március 18-án. Ukrajnában a nemzeti valuta leértékelődése miatt leginkább az alapvető élelmiszerek drágultak, a hrivnya értékének ingadozása miatt egy napon belül is változnak az árak.
MTI Fotó: Balázs Attila
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.