Élet-Stílus

Új kézben Kovács Dénes mesterhegedűje

admin
admin

2006. 02. 17. 10:15

Kelemen Barnabás hegedűművész kapta meg Kovács Dénes, a Zeneakadémia korábbi rektora Guarnerius mesterhegedűjének használati jogát. A körülbelül 6,2 millió forint értékűre becsült hangszert Bozóki András kulturális miniszter adta át csütörtök este a fiatal művész koncertje előtt a Zeneakadémián.

Öt évig Kelemen Barnabás hegedűművész használhatja a „Guarnerius del Gesu 1742″ jelzésű mesterhegedűt – így döntött a Nemzeti és Kulturális Örökség Minisztériuma megbízásából a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem. Kelemen Barnabás nemzetközi hírnevével, koncertrepertoárjával és tanári tevékenységével bizonyította, hogy nagy művészi reménysége az országnak. „A minisztérium egyik legfontosabb feladatának tekinti a mecénási tevékenységet. Azt, hogy az állami tulajdonú mesterhangszereket kiemelkedő tehetségű művészeknek adja használatba” – mondta a kulturális miniszter a hegedű átadásakor tartott köszöntőjében.

Kelemen Barnabás eddig azon a 1683-as Stradivari hegedűn játszott, amelyet a világ egyik legrangosabb versenye, a Nemzetközi Indianapolisi Hegedűverseny megnyerése után kapott négyéves használatra. A hírek szerint a Guarnerius használati jogát öt év után a magyar állam automatikusan meghosszabbíthatja, így akár egy életen át Kelemennél maradhat.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Speaker giving a talk on corporate Business Conference. Audience at the conference hall. Business and Entrepreneurship event.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.