Élet-Stílus

Tovább épülhet az M0-s

Egyelőre folytatódhat az M0-s körgyűrű építése, mivel a Fővárosi Bíróság elutasította a SZIKE Környezet- és Egészségvédelmi Egyesület szervezet építést felfüggesztő kérelmét, de a felperes keresetében szereplő további beadványokról még tárgyalást tűz ki a közeljövőben.

Tompos Attila, a beruházó Nemzeti Autópálya Zrt. EU koordinációs igazgatója elmondta: a SZIKE a Fővárosi Bíróságon támadta meg az M0-s körgyűrű 3-as út és M3-as autópálya közötti 8,9 kilométeres részszakaszának 2005. december 21-én kiadott építési engedélyét. A Fővárosi Bíróságtól a civil szervezet a másodfokú építési engedély végrehajthatóságának felfüggesztését is kérte, ebben született döntés. A bíróság nem adott helyt a felperes végrehajtás felfüggesztésére vonatkozó kérelmének.

A beadványban mind az első-, mind a másodfokú építési engedély, illetve a környezetvédelmi engedély hatályon kívül helyezésére kérte a szervezet a bíróságot, és arra, hogy új eljárás lefolytatására kötelezze a hatóságokat. Ebben a kérdésben 45 napon belül kell kitűzni a tárgyalás időpontját a Fővárosi Bíróságnak – mondta Tompos Attila.

A mostani végzés ellen a Fővárosi Ítélőtáblánál 15 napon belül fellebbezhet a felperes. Kiemelte: a végzés végrehajthatóságát a fellebbezés nem érinti, tehát a másodfokú építési engedély továbbra is jogerős és végrehajtható. Az eredeti ütemterv szerint az építkezést folytathatjuk – tette hozzá.

Tompos Attila korábban elmondta: ha az építést nem tudnák a tervezett időben befejezni Magyarország eleshet 284 millió eurós Kohéziós Alap támogatástól, amelyet az M0-s körgyűrű keleti szektorának, 4-es út és M3-as autópálya közötti 26,5 kilométeres szakaszának megépítésére kapott az Európai Uniótól.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik