Élet-Stílus

Halálos karambol Kápolnánál

Három halottja, két súlyos és hét könnyebb sérültje van annak a balesetnek, amely szerda délelőtt történt a 3-as főút Kápolna és Detk közötti szakaszán – közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője.

Az Agria Volán menetrend szerint közlekedő autóbusza ütközött össze egy lengyel kamionnal. A tűzoltók két halottat az autóbuszból, egyet pedig a kamionból emeltek ki. Az érintett szakaszon teljes útzár van – mondta Dobson Tibor.

Győrfi Pál, a mentők szóvivője közölte: az autóbuszból minden utast és sérültet kimentettek, akik közül ketten súlyosan, heten könnyebben megsérültek, őket az egri kórházba szállították.

A Heves Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivőjének tájékoztatása szerint a kamion előzés közben, frontálisan ütközött össze az autóbusszal. A baleset következtében az autóbusz és a kamion vezetője, és egy, a buszon utazó fiatal nő a helyszínen életét vesztette.

Az MTI helyszínen tartózkodó tudósítójának beszámolója szerint a kamion halott sofőrjét az összeroncsolódott fülkéből több órán át tartó munkával tudták kiemelni. A mintegy 50 méteres körben szétszóródott roncsokat a tűzoltók gyűjtik össze.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik