Élet-Stílus

Bulgáriának tervez autót a Mercedes

A DaimlerChrysler, a Brabus tuningcég és egy helyi vállalat összefogtak, és a Szófiai Műszaki Egyetem tanulóival egy formatervezési projekten dolgoznak. A program neve: Autó Bulgáriának.

Szemben más kelet-közép-európai államokkal, mint Csehország, Szlovákia, illetve hazánk, ahol a vasfüggöny lehullása után a nemzetközi autógyártók rengeteg pénzt fektettek be új gyárak létrehozásába, Bulgáriában ezen a téren alig történt valami. Mióta a kommunista rezsim a hetvenes években leállította az autógyártást, az ország csak kisebb alkatrészek beszállítójaként működik – írja az Auto Motor und Sport.

A helyzet javítása érdekében több céget is felkértek, hogy vegyenek részt egy új autó megalkotásában. A vállalatok között ott van a Mercedes-Benz, a Brabus tuningcég, a prototípus-építő Intechna, a Miraglio textilvállalat, a Balkan Star és a Gotmar is. Ezek a cégek együtt dolgoznak majd a Szófiai Műszaki Egyetemen meghirdetett formatervezési pályázat résztvevőivel.

A DaimlerChrysler vezető formatervezője, Harald Leschke részvételével három formaterv is készült a négyajtós, kompakt, csapotthátú autóhoz. Ezekből 1:5 arányú modell is készült. Most már csak a győztest kell kiválasztani, mert márciustól júniusig szeretnének kiállítani egy 1:1 arányú modellt Slivenben, ahol az egyetem egyik kara „lakik”. A végső cél, hogy a 2007-es Szófiai Autószalonon már egy működőképes prototípust tudjanak kiállítani, ami a smart Forfour alapjaira épülne.

Annak ellenére, hogy a prototípusnak kevés esélye van a sorozatgyártásba kerüléshez, a projekt mindenképpen jó arra, hogy a nemzetközi autóipar felfigyeljen a 2007-re várhatóan EU-tagállammá váló, nyolcmillió lakosú országra. A tervezés során a helyi műegyetem hallgatói megismerkedhetnek a modern autóépítés nehézségeivel, és gyakorlaton vehetnek részt a Mercedesnél, illetve a Brabusnál.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik