Élet-Stílus

Támadások kereszttüzében a Yahoo

Az elmúlt hónapokban az emberi jogi szervezetek több ízben is támadták az amerikai cégeket, a Microsoftot, a Google-t, a Cisco Systemst és a Yahoo-t, mondván, hogy együttműködnek a kínai hatóságokkal a cenzúra fenntartásában. Az előző vihar még el sem csitult, ám ismét növekszik a felháborodás, mivel kiderült: a Yahoo rendszeresen összejátszott a kínai hatóságokkal.

A vádak szerint a Yahoo már 2003-ban adatokat adott át a kínai állami szerveknek. Ennek köszönhető, hogy 2003 decemberében a rendőrség letartóztatta Li Zhi ellenzéki politikus-aktivistát, akit még ugyanebben az esztendőben, decemberben nyolcévi börtönre ítéltek. A Riporterek Határok Nélkül nevű emberi jogi szervezet szerint Li Zhi „bűne” az volt, hogy kritikával illette szűkebb lakóhelyének, Dél-Kínának helyi politikusait.

Tavaly ősszel ismét a Yahoo került a támadások kereszttüzébe, amikor is kiderült, hogy kiadta a kínai hatóságoknak Shi Tao ellenzéki újságíró személyes adatait. Shi Tao abban hibázott, hogy a nemzetközi sajtónak kiadott egy kormányzati levelet. Tettéért „jutalma” tíz év börtönbüntetés lett. A dokumentumban egyébként a titkosrendőrség figyelmét hívták fel a Mennyei béke terén elkövetett mészárlás 15-ik évfordulója miatti esetleges veszélyekre, rendzavarásokra.

„Egy dolog szemet hunyni, és egy egy másik dolog együttműködni a kínai hatóságokkal. Biztosak voltunk abban, hogy a Yahoo nem csak szemet hunyt, és nem csak néhány adatot továbbított Pekingbe Shi Taóról. Sajnos igazunk lett, már tudjuk, hogy a vállalat rendszeres kapcsolatban állt és áll a mai napig a kínai rendőrséggel” – nyilatkozta Lucie Morillon, a Riporterek Határok Nélkül szóvivője. „Felszólítjuk a Yahoo-t, hogy az amerikai kongresszus emberi jogi bizottságának február 15-i ülésén mutassa be azt a listát, amelyen az összes olyan személy neve szerepel, akiknek az adatait kiadta a kínai szerveknek” – tette hozzá a szóvivő.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik